Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
teilen és tiszta volt a világban, úgy leszünk mi is ebben a világban". A magyarázók általában a mondatot jelenlegi formájában is Krisztusra mint példaképre vonatkoztatják. Ekként: ahogyan Jézus most a mennyben Istennel közösségben van, úgy vagyunk mi is ebben a világban a szeretet segítségével közösségben Istennel (Windisch). Más módon: a mennyei Krisztus megtartotta a földi Jézus vonásait erkölcsi vonatkozásban, ezért mondja az író, hogy ő példakép a világban folytatott életünkhöz (Schnackenburg). A szeretetről folytatódó gondolatmenetet megtöri egy pillanatra Krisztus példaképére utalás, akár a mennyei Krisztus Istennel való szeretet-kapcsolatára gondolunk, akár a názáreti Jézus feddhetetlenségére. Jobban tesszük, ha nem próbáljuk kitalálni a csonka gondolat hiányzó értelmét, mert csak tapogatózunk. Nem tudjuk biztosan, mi volt a közbeszúrt megjegyzés célja és jelentése, s nem ismerjük beillesztésének okát sem. A következő mondat e kitérést átugorva folytatja az előző versnél abbahagyott gondolatot: „Félelem nincs a szeretetben". A félelem János levelében az Isten előtti ,,bátor bizalom" ellentéte. Ez is mutatja, hogy nem akármilyen félelemről van szó, hanem a mondat az Istentől, mégpedig az ítélő Istentől való félelemre vonatkozik. A félelem összeegyeztethetetlen az Istentől kapott szeretettel. Az isteni, hármas szeretetben nincs helye az Istentől való félelemnek. Sőt gátolja, zavarja ezt a szeretetet, mindegyik irányban. Az Isten félelme nem szerepelhet erkölcsi motívumként az Isten szeretetének rugója mellett. (Luther Kiskátéjában a tízparancsolat magyarázatának esetről-esetre ismétlődő bevezetését — „Istent mindennél jobban féljük és szeressük" — csak ebben a jánosi megvilágításban szabad olvasnunk: a „féljük" nem jelentheti az Istentől való félést, hanem nagyságának, dicsőségének tiszteletét.) A levélíró megállapítása nem lelki folyamatra céloz, hanem teológiai, tárgyi tétel: bizakodó bátorságunk Isten előtt az ő szeretete által kiváltott, mozgatott magatartás, amelyben még alárendelt, kisebb szerep sem juthat az Istentől való félelemnek. A mondat a következő versben folytatódik: (18) „. . . hanem a hiánytalan szeretet kiűzi a félelmet". Ez már lélektani megvilágítás. Egy darabka a hit lélektanából (Windisch). A hivő ember lelkéből az isteni szeretet ereje kiküszöböli az Istentől való félelmet, amennyiben ismeri a szeretet teljes valóságát. A „hiánytalan szeretet" szavakkal a levél visszakapcsol az előző 216