Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

közeledő koporsóra") azt sejtetik, hogy a temetés szorongatott résztvevője éjszakáról éjszakára újra és újra végigéli a babonás temetést, amely ennek minden kábító és fojtogató velejárójával: csengettyűszóval, orgonabúgással, síri harangok zúgásával, zsolozsma-énekléssel, ezüst sátrakkal, fekete leplekkel, tömjénárral, zörgő árnyakkal zúdul az olvasóra. De a költő nem mondja meg, ki az „idegen" halott, akinek temetését végignézi, sőt hangsúlyozza annak ismeretlenségét („Remegve, bújva, lesve, lopva Nézni egy idegen halottra"). Azt sem árulja el, hogy ki vár a koporsóra. Mindez álomszerűen, titokzatosan kísértetiessé, félelmetessé teszi a jelenetet. Közben az álomszerű rémület mögött már érezzük, amit a költő nem bír vagy fáj neki kimondani: hogy ő az, akit temetnek, s ő a koporsóra boruló, sirató is. A vers végén aztán, egyre félelmetesebb dolgokat élve át, egyre ijesztőbb dolgok kaptatóin lihegve föl, az utolsó sorokban csúcsra jutunk, ahol feltárul az egész rettenetes élmény értelme: Tagadni múltat, mellet verve, Megbabonázva, térdepelve. Megbánni mindent. Törve, gyónva Borulni rá egy koporsóra. Testamentumot, szörnyűt, írni És sírni, sírni, sírni, sírni. A négyszer egymásután feljajduló „sírni" szó a véget nem érő zokogást, a megbánás határtalan mélységét érzékelteti, s magába sűríti mindazt a fájdalmat, amit elrontott életünk miatt érezhetünk. A verset 1906-ban írta Ady, amikor súlyos betegségére rádöbbenve szinte állandóan tépte magát eltékozolt élete miatt, de felkavart és elevenen buzgó érzelmi élete révén ugyanakkor költői ereje teljében volt. A vers érzelmi tartalma egy elrontott élet megbánása, összeroskadás a halálos önvád súlya alatt. Most már az is világos, miért van szükség a versben az infinitivusok kizárólagos használatára. Ugyanis a főnévi igenevek hosszú sorát mindvégig nem oldotta fel egyetlen világos ige. A versben nincs alany és állítmány, csak szüntelen cselekvő nélküli cselekvés. Várni, nem kérdeni, lóbálni, állni, fuldokolni, énekelni, hallgatni, 174