Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

rancsának átfogóbb, teljes jelentését. Isten követelése az embe­rekhez kettőben foglalható össze: hinni Krisztusban és szeretni egymást. Ezzel „a" paranccsal egybefogja a szerző levelének most befejeződő nagy szakaszát is (2,28—3,24), melyben Isten gyermekeinek reménységéről, tisztaságáról, szeretetéről és bizo­dalmáról szólt. Keresztyén embernek lenni — most már egészen tömören határozza meg — hitet és szeretetet jelent. A levél olvasása során először találkozunk a „hinni" szóval. János különben állandóan ebben az igei formában használja a fogalmat. Egyetlen kivételtől eltekintve (5,4), sehol nem fordul elő János evangéliumában és leveleiben a főnévi alak, a „hit". Annál gyakrabban az igei forma, a „hinni". A levél felén túl, e hangsúlyos ponton bukkan fel váratlanul, hogy azután mindvégig a színtéren maradjon. Tudatosan vagy önkéntelenül azért maradt eddig háttérben, mert a gnosztikus keresztyének szemében a „hit" lejáratott, másodlagos jelentőségű fogalom volt az „Isten megis­merése", az Istennel való közösség képzete mellett. A megingot­tak megnyerését szolgálta a gnosztikus keresztyén tévtanításban szereplő fogalmak használata, míg el nem érkezett az idő a le­vélben ennek a középponti keresztyén szónak bedobására. „Hinni" János számára is ugyanaz, mint az őskeresztyénség és Pál gondolatvilágában: a Jézusról szóló keresztyén üzenet elfo­gadása, mégpedig nem elvont igazságként, hanem az ő személyé­hez kapcsoltan. János evangéliumában a hit Jézusnak mint Isten küldöttének, kinyilatkoztatójának, Fiának elismerése. Ez a jelen­téstartalom folytatódik János leveleiben is, de két mozzanatára erősebb hangsúly kerül, olyannyira, hogy a levélben ezek alkot­ják a hit fő vonásait. Az egyik: a földön, emberi testben élt ná­záreti Jézus a „krisztus"; tehát Krisztus nem valamilyen elkép­zelt, szellemi természetű lény. A másik: ez a hit meghatározott hitvallási tétel elfogadásában és megvallásában jut kifejezésre. A levél erről a két fő mozzanatról részletesebben a továbbiakban szól (4,2—3). A „név" a bibliai és általában ókori keleti gondolkozás szerint az illető személyt jelenti, mégpedig legbensőbb lényegének meg­nyilvánulásában (amint 2,12-nél kifejtettük). Ebben a versben „hinni Isten Fia, Jézus Krisztus nevében" szókapcsolat azt tar­talmazza, hogy tudjuk és elismerjük Jézus személyének legben­sőbb, nyilvánvalóvá lett titkaként: ő Krisztus, azaz Isten kül­169

Next

/
Oldalképek
Tartalom