Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

tenni és feláldozni az életet. A jó pásztor képében az első, a kép­nek Jézusra alkalmazásában a második értelme szerepel. Jézus halálának személyes, belső, önkéntes motívuma jut benne kifeje­zésre: kész volt élete feláldozására (J 10,17—18). A szövegben Jézus neve helyett — mint jó néhányszor a levélben — mutató névmás szerepel. Ez a sajátos nyelvhasználat különös nyomatékot ad személyének. Mintegy sejtelmesen újra meg újra odavetíti alakját az olvasók elé. Jézusnak tanítványai iránt tanúsított szeretete, különösen is életodaáldozása a szeretet legfőbb megnyilvánulása és ismertető­jele János evangéliumában (13,34; 15,12—13). Ez a gondolat egye­temes és kizárólagos érvényűvé tágul: „a" szeretet Jézus halálá­ban tárult fel. János nem beszél a szeretet különböző fajtáiról vagy fokozatairól. Amit ő szeretetnek nevez, az az isteni szeretet. Ennek mivoltát mutatja meg Jézus halála: a szeretet mások javát keresi és munkálja, el egészen az önfeláldozásig. Az „érettünk" megjelölést nem magyarázza: közös őskeresztyén meggyőződést hordoz ez a szólás Krisztus halálának üdvszerző jelentőségéről. A személyes névmás előtt álló görög viszonyszó jelentése: „javára". A jó pásztor rajzában is ugyanez a viszonyszó szerepel: életét te­szi kockára a juhok javára. Az isteni szeretet Krisztusnak „a mi javunkra" történő önfeláldozó halálában lett előttünk nyilvánvaló — vallja János, és folytatja: „nekünk is oda kell adnunk az életünket a testvérekért". Krisz­tus iránti adósságunkat a tesvéreknek kell törlesztenünk (lásd 2,6-nál az eredetiben itt is szereplő „tartozunk" szó magyaráza­tát). Az ő önfeláldozó szeretetéből nálunk is hasonló önfeláldozó szeretetnek kell következnie. A szerző a végső pontot jelöli meg, ameddig a keresztyén ember másokért történő áldozatos cselek­vésének adott esetben el kell mennie: az élet odaadását. Ez nem volt az első században elképzelhetetlen lehetőség, amit mutat Pál apostol megjegyzése két, név szerint említett római keresz­tyénről: „akik saját életüket kockáztatták az életemért" (R 16,4). Nem lepődhetünk meg, hogy János most is „testvéreket" és nem embertársakat mond: az Istentől származó szeretet megvalósítá­sát ő a Krisztusban hivők körében nézi. Ez nem szünteti meg a másokért, idegenekért való áldozatos szeretet keresztyén kötele­zettségét, ahogyan azt Jézus szava alapján valljuk. 153

Next

/
Oldalképek
Tartalom