Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
János felfogása a közös őskeresztyén meggyőződésen alapul: Jézus Krisztusban jelen van a földön Isten örök világa. „En vagyok a feltámadás és az élet" — hirdeti János evangéliuma. A Krisztushoz kapcsolt örök élet a hivő ember földi életében transzcendens eredetű és jellegű valóság, teológiai nyelven: Isten eszkatológikus ajándéka. A folytatását, az örök élet eljövendő teljességét János nem emeli ki külön, hanem belefoglalja az „örök élet" fogalmába. Ezzel a látásmóddal az örök élet jelenvaló volta és halálunk órájával meg nem szakadó folyamatossága rendkívül erős nyomatékot kap. Az „örök élet" Jánosnál átfogja a jelent és a végső jövőt. A „halál" jánosi értelmezésben az az állapot, amelyben az ember a Krisztus-hit nélkül, Istentől elszakadtan van. Ennek csak halvány képe, másolata, jelzése, utalása a földi életnek véget vető halál. János „halál" fogalmára a kárhozat szavát nem használhatjuk, mert ahhoz erősen hozzátapad a jövőbeliség képzete, a túlvilági színtér. A „halál" Jánosnál az emberi lét Isten-nélküliségének megjelölésére szolgál. Találó Kálvin magyarázata János evangéliumának halál-fogalmára: „A lélek halála ugyanis elidegenedés Istentől". János ezen a ponton Pál apostol örökségét is hordozza, akinél a „halál" hasonlót jelentett. Amikor tehát János életről és halálról szól, az embernek Istenhez való viszonyát határozza meg. így válik érthetővé az a megállapítása, hogy a Krisztusban hivő embernél megtörtént a nagy átlépés a „halálból az életre": az Istentől való távollétből az Isten közelségébe került. Ennek ismertetőjele a szeretet. Ezért folytatja megokoló mellékmondattal: „mert szeretjük a testvéreketA levél további folyamán teljes határozottsággal elénk tűnik, hogy Isten életközege a szeretet (4,16). A levélíró azt a meggyőződését, hogy a keresztyének létállapotában döntő változás ment végbe — melynek az emberi élet és halál csak jelképe s ízelítője —, a testvérszeretetre építi. A levél egészéből azonban kitűnik, hogy nem nézi idealizáltan a keresztyének életfolytatását; a szeretetre is azért kell biztatnia annyiszor az olvasóit, mert nem szerettek eléggé és igazán. Nem a keresztyén gyülekezetek soha nem létezett tökéletes szeretete győzi meg a szerzőt a megtörtént létfordulatról. Nem gyakorlati következtetést, hanem teológiai megállapítást ad. A Krisztus-hit, Istennek életet adó közelsége és a szeretet egyetlen valóság, csak három oldalról nézve. Mondata hit150
