Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

dósítások is maradtak ránk az üldöztetési időkből a mártír-aktákban. A herakleiai püspöknél katonák házkutatást tartottak. A megtalált szent iratokból odakint máglyát raktak. A legenda szerint senki nem mert a tűz közelébe menni, olyan félelmetesen lángoltak a papirusz-tekercsek. Az esethez a tudományos könyv szerzői ezt fűzik hozzá: „Nyilvánvalóvá vált a bibliai könyvek szentsége" (J. Leipoldt — S. Morenz: Heilige Schriften. 1953). János leveleinek említésével első alkalommal Polykarposz szmirnai püspöknek (második század első fele) a filippi gyülekezethez írt levelében találkozunk. János első levele 4,2-3-at idézi. Az idézett részlet a korabeli tévtanítók ellen irányul. Ugyanabban az időben Papias, hierapoliszi püspök 2,3-ra és 5,2-re hivatkozik. Ekkortájt Justinus apologéta, későbbi mártír 3,1-et említi. Lyon püspöke (a mai francia városban), Irenaeus a második század második felében az első és második levél több helyéről szól (2,18-19.21-22; 4,1; 5,1; 2Jn 7-8.10). Papias, Justinus építő jellegű helyeket emelnek ki, Irenaeus polemikus idézetekre hivatkozik. Ez a tükörkép mutatja a korai kereszténységben a tévtanítások elterjedését (erről külön szólunk a 4. pontban). Alexandriai Kelemen mindhárom levelet ismeri (200 körül). A három levél két hiánytalan kézirata is fennmaradt a 4. századból. Az újszövetségi könyvek gyűjteménye a 2. század és a 4. század között alakult ki. A 4. század végén már kitűnt, hogy mely bibliai iratok kerülnek be a kánonba, a szent iratok válogatott gyűjteményébe (kánon: mérték), és melyeket tartanak apokrifnak (apokrif: nem hiteles eredetű, el nem ismert). A kánonba fel nem vett iratokat az istentiszteleteken nem használták. Az elbírálás mértéke az apostoli eredet volt. János leveleivel azért nem volt baj, mert János apostoltól származónak tartották, amint János evangéliumát is. Az egyház „tévedései" a kánon meghatározásának kérdéseiben jól beváltak. A korabeli ismert keresztény iratok között ma sem találnánk a Szentírás könyvei közé felvehetőt. Luther a Szentírás könyveinek elfogadásánál a „Was Christum treibt" elvet érvényesítette: „ami Krisztussal foglalkozik". Jakab levelét nem fogadta el, mert az ő szemében nem a hitből, hanem a cselekedetekből való megigazulást képviselte. Ma már tudjuk, hogy a kérdés nem ilyen egyszerű. Jakab levele Pál apostol leveleinek félreértése ellen küzd, mintha a cselekedetek nem tartoznának hozzá az evangéliumhoz az élő hit következményeiként. 10