Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
ő egészen Istenhez tartozik (J 6,69 a legvalószínűbb szövegformában), a „szent" szó alapvető ősi jelentése szerint, mely az isteni szférát jelöli minden mástól elválasztottan. Isten megszólításaként — „szent Atya!" (J 17,11) — ószövetségi és zsidó örökséget hordoz: szentsége a legbensőbb, elrejtett isteni mivoltát fejezi ki (vö. És 6,3). A levélben hihetően Jézus Krisztust jelöli, mert a további versekben ő szerepel a „kenet" ajándékozójaként (27. v.). A levél olvasói Krisztustól „kenet"-ben részesültek. A fejnek olajjal való leöntése, megkenése az Ószövetségben különleges feladatra, szolgálatra történő rendelésnek és az Isten áldása kiáradásának jelképes közvetítője. A görög szó jelentheti a megkenés cselekményét és magát az olajkenetet. Az utóbbi fordítást alkalmazzuk, ami valószínűbb. Az értelmen a másik fordítás sem változtatna, mert ugyanazt mondja: az olvasóknak Krisztus a Szentlelket adta. Az olajkenet jelképes megjelölése a Szentléleknek. A Szentlélek vételének a keresztséggel való kapcsolata az általános újszövetségi gondolkozásból nyilvánvaló (2 Κ 1,21—22. J 3,5. Csel 1,5; 2,38). A Szentlélekben való részesedés az őskeresztyénségben nem esett egybe az alámerülés cselekményével, de kíséri: megelőzi vagy követi (Csel 10,44—48; 19,5—7). Ε hagyomány alapján alakultak ki a különböző keresztelési rítusok az óegyházban, melyek szerint a Szentlélek vétele a keresztelési fürdő előtt vagy után történik. Az olajjal való megkenés a második századtól kezdve minden keresztelési rendben szerepel; a Szentlélek közlése csupán a keleti és szíriai rítusokban kapcsolódik hozzá, míg Észak-Afrikában és Rómában a kézrátételhez fűződik. János első levelének olvasóinál még nem lehetett szokásban a kereszteléskor az olajjal megkenés. A későbbi gyakorlat kialakulásának alapját azonban már mutathatja János levele a jelképes megjelöléssel. A „kenet" szóval a szerző feltehetően a keresztség eseményére utal, de a Szentlélek vételét nem egyszerűen a keresztelés aktusához kapcsolja, hanem a keresztelést megelőző és kísérő igehirdetéshez. Erre mutat, hogy a „kenet" az Istenről való mély, hivő tudás közvetítője: „és mindent tudtok". Jelentős kéziratok ugyan más változatot adnak: „és mindnyájan tudtok". Ebben az esetben a hangsúly arra esnék, hogy a keresztyén olvasók mindegyike részes az Isten megismerésében. Az összefüggés inkább arra mutat, hogy János vitázóan hangsúlyozza: az igazhivő ke108
