Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

A próféta kora, élete és munkássága 1,1-3

népeket". Jelentette egyúttal azt a kettős elkötelezést, hogy először - a Jahve-hívő embernek, a környezetéhez képest mássá lett, kiválasztott közösségnek, tartózkodnia kell a környező népektől jövő hatásoktól, el kell határolnia magát ezek vallásától, életfolytatásától, és hogy - másodszor - ezeknek a népeknek az egyszerű megléte missziói feladat elé állítja - a jogos önvédelem mellett is! - az ÚRban bízó híveket. (Figyeljük meg: amikor Jézus Krisztus, mennybemenetele előtt, utoljára szól tanítványaihoz Máté 28,16-20 -, akkor ezt mondja: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet...". S teszi ezt azért, mert itt is az Izráelt körülvevő „gójokról, gójimokról" van szó.) Isten népének ezt az önmagában is nehéz - de korántsem reménytelen helyzetét - az is súlyosbította, hogy népi, nemzeti életét két nagyhatalom ütközőpontján kellett leélnie, itt kellett sajátságos szolgálatát végeznie. Az egyik nagyhatalom, az egymást felváltó uruk, asszír-babiloni, méd-perzsa, a másik: az egyiptomi. Mindkét hatalomcsoportosulásnak az az érdekessége, hogy csírájában mindegyik a Krisztus előtt négyezres években kezd kialakulni és így nagyon hosszú ideig lehetett egymás ellenlábasa - többek között, Izráel népének kárára. (Megintcsak zárójelben: Ábrahám az elsőnek említett területről, Úr-Kaszdimból való volt, innét került Kánaánba; Mózes utódai pedig Egyiptomból kijőve foglalták el az ígéret földjét. Ez a pusztán földrajzi-történelmi egybeesés korántsem lehet véletlen: Isten az „ütközőpontok" teremtésével készteti igaz hitre, gyümölcsöző szolgálatra a maga népét. S mindezzel sohasem készít neki könnyen járható utat!) Van azonban valami, amit már előre végig kell gondolnunk: az Istenbe vetett hit, a nép és a vezetők számára - lett légyen az egy bíró, Sámuel, Dávid, Salamon és az őt követők egész sora sohasem biztosította politikai döntéseik helyességét, és ez a törvényszerű valóság sokszor lett tragikus kimenetelű a választott nép története során. Erre az igazságra, nevezetesen, hogy a „világi dolgokban", tehát a politikában, a gazdaságban egyébre: bölcsességre, belátásra, különleges tapasztalatokra és sok minden másra van szükség, újabb korunkban Luther Márton figyelmeztetett nyomatékosan. 11