Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Nem kívánom én a bűnös ember halálát: Térjetek meg, hagyjátok el vétkeiteket 18. fejezet

munk erkölcsi állapota? Mi van velünk, mi van gyermekeinkkel, unokáinkkal, a csődbe jutott házasságokkal, a magukra maradt öregeinkkel, akiknek a csöndes panasza nem jut el hozzánk, de eljut Istenhez? Mi van azokkal a lelki sebekkel, amelyeket elhibázott változtatások okoztak embertársainknak, de amelyeket mi nem gyógyítottunk be? Mi van? - sorolhatnánk tovább azokat a szomorú tényeket, elkeserítő adatokat, amelyeket a magunk személyes tapasztalataiból csakúgy ismerhetünk, mint a hírközlő szervek híradásaiból, és amelyek valahogyan a mi fejünkre, a mi hitetlenségünkre szállnak vissza. Mi van? - Csak nehogy belekezdjünk valamiféle erkölcsnemesítő kampányba, csak nehogy eljátsszuk az erénycsőszök tetszetős, de haszontalan szerepét! Ne tegyük, mert nem az erkölcseink romlottak meg, hanem Istenhez, Jézus Krisztushoz való viszonyunk, és ez rántott magával minket, szűkebb és tágabb környezetünket. S rántott olyan mélységekbe, ahonnét semmiféle emberi erőfeszítéssel, semmilyen szervezeti vagy egyéb reformmal nem lehet kilábalni. Kivezető út csak egy van: a megújulás, a megtérés útja. Az, amelyet Isten az élet prófétájának, Ezékielnek a szájába adott, hogy nekünk is hirdesse: „Térjetek meg, hagyjátok el vétkeiteket, akkor nem fogtok elbukni bűneitek miatt. Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok meg szívetekben és lelketekben! Miért halnátok meg Izráel háza? Hiszen nem kívánom a halandó halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, térjetek hát meg és éljetek!" Mit használ keresztyénségem, Ha nem aszerint élek, Ha nincs igaz kegyességem, És vétkezni nem félek; Ha szívem földhöz ragad, Feledem szép célomat, S azt ki értem ment halálra, Csak nyelvem s nem éltem áldja? Mit használ énnekem a hit, Ha azt csak szájjal vallom, De nem termem gyümölcseit, S a bünt meg nem utálom;