Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

VI. Jézus szenvedése és halála

tása merőben ellenkezik azzal, amit ők a messiástól várnak. Jelet akarnának tőle annak igazolására, hogy Isten hatalmával gyógyít, bocsát meg bűnöket, és hirdeti az igét (11,15. 29—32). Jézus emlékeztet arra, hogy nem először találkozik a szinédrium tagjaival. Képviselői jártak nála, és megkérdezték isteni küldetése és hatalma felől (20,1—8). Akkor még arra sem feleltek, hogy honnan van Keresztelő János hatalma. Most sem adnának választ, ha megkérdezné őket saját isteni hatalma felől. Mégis tesz egy kijelentést, amelyben a reá jellemző módon, rejtetten beszél isteni hatalmáról. Az Emberfia mostantól ülni fog az Isten hatalmának jobbján. Aki a király hatalmát gyakorolta, az ősi szokás szerint a trónon a király jobbja felől ült. Ez a dánieli próféciából vett kép tehát azt jelenti, hogy ezután Jézus fogja gyakorolni Isten hatalmát (vő. Dn 7,13; Zs 110,1). Erre most kerül sor, éppen azzal, amit Jézussal tenni szándékoznak. A szinédrium tagjai teológiai szakemberek, megértették a választ, és felteszik a kérdést: „Akkor tehát az Isten Fia vagy te?" Jézus így válaszol: „Ti mondjátok. Mert én vagyok." Továbbra is úgy beszél magáról, ahogyan mindig tette: rejtetten. Válasza nem elutasító, de nem is helyettesíthető egyszerű igennel. Válaszának ez az értelme: Amit ti mondotok az igaz, de más értelemben, mint gondoljátok. A régi királyokat, Izráelt és a kegyeseket mondták Isten fiainak. De nála az Istenfiúság mást jelent: Isten hatalmát és jelenlétét rejtett formában (1,30—33; 2,21—22). Erre emlékeztet ez a szava: „Mert én vagyok." Jézus korában az „én vagyok", araméi nyelven ani-hu Isten jelenlétének a fedőszava volt, amely 2Móz 3,14 nyomán alakult ki. Jézus szavát tehát úgy érthették, hogy ő mint Isten Fia az Isten jelenléte a földön (vö. 2,25—32). A tanács kijelenti, hogy nincs szükség tanúkihallgatásra és további bizonyítási eljárásra. Mindnyájan tanúi az istenkáromlásnak, mert Jézus Istennel tette magát egyenlővé. Lukács úgy írta meg evangéliumát, hogy az eredmény várható volt. Kezdettől fogva végigvonul evangéliumán a krisztológia kérdése. Világossá tette olvasói előtt, hogy Jézus perében nem mellékes kérdésről volt szó, és nem történt tévedés. A nagy szinédrium a krisztológia kérdésében döntött, és a keresztyén bizonyságtételnek azt a fő mondanivalóját minősítette istenkáromlásnak, hogy Jézus az Isten Fia, aki ítélet helyett az ember megmentésére jött. A 22 Lukács evangéliuma 337