Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

VI. Jézus szenvedése és halála

tása merőben ellenkezik azzal, amit ők a messiástól várnak. Jelet akarnának tőle annak igazolására, hogy Isten hatalmá­val gyógyít, bocsát meg bűnöket, és hirdeti az igét (11,15. 29—32). Jézus emlékeztet arra, hogy nem először találkozik a szinédrium tagjaival. Képviselői jártak nála, és megkérdezték isteni küldetése és hatalma felől (20,1—8). Akkor még arra sem feleltek, hogy honnan van Keresztelő János hatalma. Most sem adnának választ, ha megkérdezné őket saját isteni ha­talma felől. Mégis tesz egy kijelentést, amelyben a reá jel­lemző módon, rejtetten beszél isteni hatalmáról. Az Ember­fia mostantól ülni fog az Isten hatalmának jobbján. Aki a ki­rály hatalmát gyakorolta, az ősi szokás szerint a trónon a ki­rály jobbja felől ült. Ez a dánieli próféciából vett kép tehát azt jelenti, hogy ezután Jézus fogja gyakorolni Isten hatal­mát (vő. Dn 7,13; Zs 110,1). Erre most kerül sor, éppen azzal, amit Jézussal tenni szándékoznak. A szinédrium tagjai teoló­giai szakemberek, megértették a választ, és felteszik a kér­dést: „Akkor tehát az Isten Fia vagy te?" Jézus így válaszol: „Ti mondjátok. Mert én vagyok." Továbbra is úgy beszél ma­gáról, ahogyan mindig tette: rejtetten. Válasza nem elutasító, de nem is helyettesíthető egyszerű igennel. Válaszának ez az értelme: Amit ti mondotok az igaz, de más értelemben, mint gondoljátok. A régi királyokat, Izráelt és a kegyeseket mond­ták Isten fiainak. De nála az Istenfiúság mást jelent: Isten ha­talmát és jelenlétét rejtett formában (1,30—33; 2,21—22). Erre emlékeztet ez a szava: „Mert én vagyok." Jézus korában az „én vagyok", araméi nyelven ani-hu Isten jelenlétének a fedőszava volt, amely 2Móz 3,14 nyomán alakult ki. Jézus szavát tehát úgy érthették, hogy ő mint Isten Fia az Isten je­lenléte a földön (vö. 2,25—32). A tanács kijelenti, hogy nincs szükség tanúkihallgatásra és további bizonyítási eljárásra. Mindnyájan tanúi az istenkáromlásnak, mert Jézus Istennel tette magát egyenlővé. Lukács úgy írta meg evangéliumát, hogy az eredmény várható volt. Kezdettől fogva végigvonul evangéliumán a krisztológia kérdése. Világossá tette olvasói előtt, hogy Jézus perében nem mellékes kérdésről volt szó, és nem történt tévedés. A nagy szinédrium a krisztológia kérdé­sében döntött, és a keresztyén bizonyságtételnek azt a fő mon­danivalóját minősítette istenkáromlásnak, hogy Jézus az Is­ten Fia, aki ítélet helyett az ember megmentésére jött. A 22 Lukács evangéliuma 337

Next

/
Oldalképek
Tartalom