Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

Bevezetés

Az evangélium Lukács szerint Lukács eddig leírt magasszínvonalú történetírói és teológiai munkája egyetlen célt szolgál: a Jézus Krisztusról szóló evangélium hirdetését. Lukács evangéliumot írt a szó igazi értelmében: örömhírt Jézus Krisztusról. A puszta számok is igazolják ezt. Az öröm, a hála és a dicsőítés kifejezése jóval többször fordul elő nála, mint a többi evangéliumokban. Hozzá még többnyire az evangélium csúcspontjain szól örvendezésről. Az egész népnek szóló örömöt hirdetnek az angyalok, amikor Jézus megszületett (2,10). Az Isten öröméről szól és az Istennel való együttörvendezésre szólít fel az elveszett juh, az elveszett pénz és az elveszett fiú példázata, mert azoké lett az élet és az üdvösség, akikről legkevésbé gondolná az ember (Lk 15). Az evangélium utolsó mondata is örömöt hirdet: örvendezve térnek vissza a tanítványok Jeruzsálembe Jézus mennybemenetele után, és áldják Istent azért az ígéretért, hogy mostantól fogva „hirdettetik a bűnbocsánat minden nép között" (24,46—53). Lukács evangéliuma Isten és az ember közös örömének a könyve. Lukács azért tud örömöt hirdetni, mert az események mögött mindig az ember üdvösségére és javára cselekvő Istent látja. Evangéliumában arról szól, bogy Isten olyan eseménysorozatot indított meg, amely akkor, abban a történeti helyzetben ígéretei szerint végrehajtja üdvözítő tervét. Lukács a történész szemével válogatja ki és hozza egymással összefüggésbe az eseményeket. Arra is van gondja, hogy a döntő pontokon összekapcsolja az evangéliumi eseményeket a mások számára is ismert történeti eseményekkel és nevekkel. Jézus születésénél megemlíti Augustus császár adóösszeírását. Működésének kezdetét pedig pontosan datálja Tibérius császár uralkodásának 15. évére (2,1; 3,1). De a történeti összefüggések feltüntetése közben is Istenre mutat, akinek tervszerű cselekvése látszik az események mögött. S. Schulz szemléletesen hozza ezzel összefüggésbe azt a tényt, hogy Lukács olvasói ismerhették azt a klasszikus történetszemléletet, amelyben döntő szerepet játszott a fátum, az előre meghatározott és megmásíthatatlan végzet. Lukács természetesen nem a végzethitet csempészi bele evangéliumába. Ellenben a fátumhit világában élő olvasói számára sokat mondó örömhír lehetett az, 26