Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

ták, ezt mondták: „És ki üdvözülhet?" (27) ö pedig ezt mondta: „Ami lehetetlen embereknek, lehetséges Istennek!" (28) Ezt mondta Péter: „Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged." (29) ö pedig ezt mondta nekik: „Amen, mondom nektek, hogy senki nincsen, aki elhagyott házat vagy feleséget vagy testvéreket vagy szülőket vagy gyermekeket az Isten országáért, (30) aki nem kapja sokszorosát ebben az időben, és a jövendő világban örök életet." 1: Lukács ezt a történetet Márk nyomán mondja el, de elhagyja az érzelem kifejezéseit, és tömörít, hogy a fő kérdésre (Ki üdvözülhet?) és Jézus válaszára összpontosítsa a figyelmet; vö. Mk 10,17—31; Mt 19,16—30. Ki üdvözülhet? 18—27. Lukács itt is az ellentétes párhuzam elvét alkalmazza, amikor a gyermekek evangéliuma mellé teszi a gazdag ember történetét. Mindkettőben az a fő kérdés, hogy ki mehet be Isten országába. De míg a gyermekek evangéliuma Isten ingyen ajándékának mondja Isten országát, addig ebben a történetben az Isten országába való bemenetel akadályairól beszél. Ilyen az Isten! Akinek nincs mit adnia, azt megajándékozza, és akik teljesítményre hivatkoznak, azokat kemény döntés elé állítja (1, 52· 53). Lukács elöljárónak mondja a gazdag embert. A szinédrium tagja vagy egy zsinagóga elöljárója lehetett. A vezető emberek rendszerint vagyonosak voltak. „Jó mester" üdvözlés a zsidóságnál szokatlan, annál gyakoribb a hellénista területen, mint udvarias megszólítás. Jézus elutasítja magától ezt a megtiszteltetést, és a dicsőséget egyedül Istennek adja (Jn 5,41kk). Egyedül Isten jó a szó igazi értelmében. A gazdag ember az örök élet öröklése felől érdeklődött. Jézus korában az eljövendő világtól várták a halottak feltámadását és az örök életet, s ótestámentumi ígéretek alapján remélték, hogy annak részese Izráel. Ótestámentumi kifejezéssel ezt nevezték Izráel örökségének. Eredetileg általános volt az a reménység, hogy egész Izráel örökli ezt az örök életet. De a különböző szektás irányzatok ezt kérdésessé tették. Egyre inkább terjedt az a felfogás, hogy egyéni teljesítmények is szükségesek hozzá. Ebben a bizonytalanságban kérdezi a gazdag ember, hogy mit kell tennie. 277