Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

visszatérőt azzal az áldással köszönti, amellyel a templomba zarándoklókat szokták fogadni: „Áldott, aki jön az Űr nevében!" (Zs 118,26). Az őskeresztyénség és elsősorban Pál ezek alapján alakította ki teológiai látását Izráelről, és Jézus szeretetétől szorongatva kereste a zsidósággal a kapcsolatot (Rm 9,1—3; 11,15. 25—32). A keresztyénség szégyene, hogy sokszor elhagyta ezt az utat. 10. JÉZUS A FARIZEUSOK KÖZÖTT 14,1—35. Szombati ünnepi ebéden Lukács külön forrásából felsorolja ebben a fejezetben Jézus több beszédét, amelyeket külsőleg az tart össze, hogy farizeusok között van szombati ünnepi ebéden. Tartalmi összefüggés abból adódik, hogy Jézus elsősorban a farizeusok hibáit veszi célba, és eközben a helyzetnek megfelelően az étkezéshez kapcsolódó példázatokat mond. Az előző fejezethez, úgy látszik, az fűzi ezeket a beszédeket, hogy Jézus a zárt ajtó példázatával Isten országát lakomához hasonlítja (13,20—30). Talán az a szempont is vezette Lukácsot, hogy be akarja mutatni: Jézus a Jeruzsálemre mondott ítélete ellenére is folytatta kísérleteit ellenfelei megnyerésére (13,31—35). Jézus felfedi előttük hibáikat teológiájukban és kegyességükben, amelyek korlátok közé szorítják és megakadályozzák a szeretet érvényesülését. Az Isten tiszteletéről alkotott hamis fogalmuk (14,1—6), mérhetetlen becsvágyuk (14,7—11), társadalmi kötöttségük (14,12—4): ezek azok a tényezők, amelyek szembe kerültek a szeretet parancsolatával. A nagy vacsoráról szóló példázat pedig figyelmeztet a végső következményre: kegyességük ellenére sem mehetnek be Isten országába (14,15—24). A fejezet utolsó szakaszában Jézust már nem a farizeusok házában, hanem az ünnepi ebéd után az utcán a nép között találjuk, de a beszéd témája szorosan kapcsolódik ahhoz, ami a farizeusok között elhangzott (14,25—35). Lukács anyagának ilyen rendezésével akarja kifejezésre juttatni, hogy amit Jézus szűkebb körben mond, az alapjában mindenkire érvényes. 231