Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

mindig. Emlékeztetnek arra, hogy nem kegyes szokások ápo­lásával, hanem mindenekelőtt és mindenek fölött a segítségre szorulók megsegítésével kell bizonyságot tennünk Istenről a vüágban. c) A MUSTÁRMAG ÉS A KOVÁSZ PÉLDÁZATA 13,18—21. (18) Tovább beszélt: Mihez hasonló az Isten országa, és mi­hez hasonlítsam? (19) Hasonló egy mustármaghoz, amelyet vett egy ember, és elvetette kertjében, és felnőtt, fává lett, és az égi madarak fészket raktak ágai között." (20) Ezt is mondta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? (21) Kovászhoz hasonló, amelyet vett egy asszony, és belerejtette három mérce lisztbe, míg kovászossá lett egészen." 1 1: Lukács ezt a két példázatot a Beszédforrás alapján mondja el; vö. Mt 13,31—33; a mustármag példázata Márknál is megtalálható: Mik 4,30—32. Kicsiny kezdet 18—21. Jézus hallgatói kitérhettek a megtérés követelmé­nye elől azzal, hogy semmi sem igazolja Jézus működésében ezt az Izráelre, sőt minden népre kiterjedő igényt. Tanítvá­nyai szintén érezhették az ellentmondást a reménységek és a tények között. A messiás és Isten országa megjelenését nagy­szerűnek, ellenállhatatlannak képzelték, és Jézus is nagy táv­latokat rajzolt eléjük. Ehhez képest jelentéktelennek látszott, hogy Jézus csak egy kis tanítványi kört gyűjt maga köré, ta­nít és gyógyít. Lesz-e ebből valami? Ezekre az ellenvetésekre és kérdésekre válaszol Jézus a mustármag és a kovász példá­zatával. A mustár magja a közmondásokban a legapróbb mag­nak számított Jézus korában. Nem magról termesztették, és nem kertben, hanem szabad földben. A kezdet kicsiségét emeli ki a példázat azzal, hogy egy ember egyetlen apró magot ve­tett el a kertjében. A mustár növény nagyságát is szokták em­legetni, két-három méterre megnő. Ezt szemlélteti a madarak megtelepedése ágain. Birodalmak nagyságát szokták ezzel a képpel példázni: a világ népei oltalma alá húzódnak (Ezék 17,23k; 31,6; Dán 4,9. 18). Jézus tehát azt mondja, hogy a ki­15 Lukács evangéliuma 225

Next

/
Oldalképek
Tartalom