Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

Bevezetés

keus 19,1—10; Jeruzsálem siratása 19,39—44; az utolsó vacsora 22,14—38; Jézus Heródes előtt 23,6—16; az emmausi tanítványok, Jézus utolsó beszéde és mennybemenetele 24, 13—53. Érdemes Lukács külön anyagát ebben a sorrendben összefüggően áttanulmányozni. Feltűnő, hogy mennyi mély benyomást keltő történet és példázat van benne. Nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy Lukács külön anyagában található azoknak az evangéliumi történeteknek jelentékony része, amelyek nagy művészeket remekművek alkotására ihlettek. A külön anyag végigmegy Jézus egész életén és működésén születésétől mennybemeneteléig, és olyan gazdag, hogy egy külön evangélium is kitelne belőle. Erre gondolva nem egészen alaptalan A. Schlatternek az a feltevése, hogy Lukács külön anyaga mögött egy evangélium szerepel forrásként. Szerzőjét „az új evangélistának" nevezi. Benne Jézus egyik tanítványát keresi, aki Jeruzsálemből átmegy Szíriába, talán Antiochiába, és ott Pállal is kapcsolatot tart fenn, evangéliumát pedig hellénista-pogány környezet számára irta. Valószínűbbnek látszik azonban, hogy Lukács külön anyaga nem egy forrásból származott. Ez a feltevés leginkább az evangélium két első és három utolsó fejezetében tekinthető legmegalapozottabbnak. A kutatók többsége az evangélium első két fejezetében két különböző eredetű forrást mutat ki. Az egyik Keresztelő János tanítványainak köréből származnék, és születését mondta volna el. A másik keresztyén körökből eredne, és eredetileg Jézus születéséről szólt. Azután a kettőt keresztyén körökben összefonták, hogy bemutassák Jézus felsőbbrendűségét Keresztelő Jánossal szemben. Ezt a feltevést nem lehet eleve elutasítani, de a két forrás annyira összefonódott, hogy ma már nem lehet szétválasztani. Hasonló problémákat vet fel az evangélium három utolsó fejezete is. Nemcsak a feltámadás története (Emmausi tanítványok stb.), hanem a szenvedés története is (utolsó vacsora, Jézus Heródes előtt stb.) olyan sok eltérést mutat Márktól, hogy külön forrásra kell gondolnunk. Viszont egyes mellékes vonásoknál szó szerinti egyezéseket találunk Márk szövegével. V. Taylort ez a megfigyelés indította annak feltételezésére, hogy Lukács az evangélium három utolsó fejezeténél külön forrást használ, és ebbe utólag iktat egyes részleteket Márktól. Hasonló eredményre jut J. 16