Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
IV. Jézus úton Jeruzsálem felé
hökkentőbb Jézus szava: Temessék el a halottak a halottaikat! Érthetővé csak akkor válik, ha meglátjuk, hogy mögötte az életnek egész új értékelése áll. Jézus szemében halál az, amit az emberek életnek mondanak. Mert azt szokták az élet céljává tenni, és azt szokták nyereségnek tekinteni, ami a halállal véget ér és értelmetlenné válik. Jézus a halottsiratás helyett az evangélium örömhírének hirdetésére szólít fel. Az ő evangéliumából olyan új élet támad, amelynek célja, értelme és öröme az, hogy nem önmagának, hanem embertársának él és szolgál az ember. Jézus a kétféle életszemlélet közötti különbséget állítja élére kegyeletsértően hangzó felszólításával. Követőjének világosan kell látnia a különbséget a kétféle életfelfogás között, és tudnia kell, melyikhez tartja magát. A harmadik eset Lukács külön forrásából származik: újra egy önként ajánlkozó, aki azonban előbb el akar búcsúzni családjától. Jézus a szántás hasonlatát használja, hogy megmutassa: az ő követése új irányvételt jelent, és ez nem egyeztethető az ellenkezővel. Nem tompítjuk le, sőt érvényesítjük Jézus szavainak az élét, ha azt mondjuk, hogy mind a három esetben alkalmi példáról van szó, amiket nem szabad betű szerint általánosítani. Jézust csak akkor tudjuk követni, ha felszabadulunk minden más kötöttségtől. Azt azután Jézus másutt sokszor hangsúlyozza, hogy ezzel nem veszi ki követőit a világból, hanem éppen a szolgálatra szabadítja fel, mert Jézus követése és a szeretetben való szolgálat egyet jelent. 3. JÉZUS KIKÜLDI HETVENKÉT TANÍTVÁNYÁT 10,1—24. (1) Ezután az Ür szolgálatba állított más hetvenkettőt is, 1 és elküldte őket kettőnként arca előtt minden városba és helységbe, ahova menni szándékozott. (2) Ezt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek meg tehát az aratás Urát, hogy küldjön ki munkásokat aratásába. (3) Menjetek! íme, elküldelek titeket mint bárányokat farkasok közé. (4) Ne hordozzatok erszényt, se tarisznyát, se sarut, és senkit se köszöntsetek útközben. (5) Ha pedig bementek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! (6) És ha van ott békesség fia, nyugodjék meg rajta a ti békességetek, 169
