Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

III. Jézus Galileában

térését. Tapasztalatból tudja, hogy a türelmetlen hit is ter­méketlen és elbukik. A hit csak hosszú távlatra néző türelem­mel tud szeretetben szolgálni a világért. Ez a hosszú lélegzetű szeretet az a termés, amely bőségesen kárpótol az evangélium minden veszteségéért. Jézus így mutatja be az ige hallgatói­nak különböző csoportjait azzal a ki nem mondott figyelmez­tetéssel, hogy tartozzunk a negyedik csoportba. A feladat 16—18. Jézus arról beszélt, hogy csak tanítványai ismerik Isten országának a titkát, és ezzel az a benyomás támadha­tott, mintha a „többiek" nem is juthatnának el annak ismere­tére. Most azért a tanítványoknak arról a feladatáról beszél, hogy ismertté kell tenniük az Isten országa titkát. Három ha­sonlattal, ill. közmondással világítja meg feladatukat. Nem lehet kétséges: a meggyújtott lámpás arra való, hogy világít­son. Lukács itt is átformálja a hasonlatot hallgatói számára. Márk egyetlen helyiségből álló szerény lakásra gondol (Mk 4,21). Lukács a rangosabb lakás bejáratánál égő lámpásra, amely megvilágítja az utat az érkezőnek. A világosság képé­ből elhamarkodottan szokták levezetni a tanítványoknak azt a missziói feladatát, hogy hirdessék az evangéliumot. A rab­binizmusban azonban a mások által megfigyelhető világosság a cselekedeteket jelentette, és ez az értelmezés illik ide is. A tanítványok azzal világítanak másoknak, hogy megteszik azt a jót, amit Jézus parancsolt (Mk 5,15k). Hasonló értelme lehet itt annak a mondásnak is, hogy az elrejtett dolgok lát­hatóvá válnak. A tanítványok magatartásán, türelmén és sze­retetén lesz láthatóvá az a titok, hogy Isten országa megjelent közöttük Jézusban. De ezt a mondást úgy is értették, hogy amit Jézus tanítványainak mondott, azt tovább kell adniuk (vö. 12,2. 3). Az ige hirdetése és cselekvése azonban nem vá­lasztható el egymástól. A harmadik mondásnak is ilyen kettős értelme van. „Akinek van, annak adatik": nemcsak arra vo­natkozik, hogy az igehallgatónak hirdetnie kell az igét, ha­nem arra is, hogy azt cselekedje. így lesz teljessé a magvető példázatának mondanivalója, amely felszólít az evangélium, hallgatására, cselekvésére és terjesztésére. 142

Next

/
Oldalképek
Tartalom