Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
III. Jézus Galileában
Ebben az összefüggésben kell keresnünk Jézus szavainak az értelmét úgy, hogy kérdezzük: kik remélték, hogy elnyerik Isten országát? A kumrániak, akik a törvény pontos megtartásával felkészültek rá. A farizeusok és írástudók, akik a törvény megtartásával, sokszori böjtöléssel és imádkozással máris magukra vették Isten országának az igáját. A papok, akik Isten templomában végezték a népért a közbenjáró szolgálatot. Jézus körül azonban nem ezeket látjuk, hanem betegeket, és betű szerinti szegényeket, akiket Isten ezzel a közhit szerint bűnösöknek bélyegzett, akik anyagi helyzetük és társadalmi körülményeik miatt nem is ismerhették, és ha ismerték, nem tarthatták meg a törvény előírásait, vámszedőket és halászokat, akiket senki sem képzelt első helyre Isten országában. Jézus boldogmondásai tehát azt az evangéliumi jó hírt mondják el, hogy azé az Isten országa, aki erre semmiképpen nem számíthat. Megerősíti ezt az értelmezést a boldogmondás formája is. Boldogmondással a hellenizmusban és a zsidóságban egyaránt gyakran találkozunk. A templomba érkezőt fogadták boldogmondással, és így jelentették ki az Isten színe elé lépés feltételét. Az apokaliptikus irodalomban az Isten országába jutás feltételeit fejezték ki ilyen módon. De mindig harmadik személyben: „Boldog az, aki .. ." Második szeméiyű forma csak Jézusnál fordul elő. Máté visszatért a szokásos formához, de Lukács megtartotta az eredetit: „Boldogok vagytok . .." Ez arra vall, hogy Jézus nem feltételeket szab, hanem evangéliumot hirdet, mégpedig személyhez szólóan. Feltételek nélkül azoknak adja Isten országát, akiket megszólít. Isten kegyelmének a felajánlására épül tehát a Hegyibeszéd. A három boldogmondás nem szól három különböző embercsoporthoz: az éhezők és a sírók azonosak a szegényekkel, az előbb kifejtett sajátos vallásos jelentéssel. A negyedik boldogmondás arra figyelmeztet, hogy Isten feltétlen kegyelmének ez a hirdetése és Jézus személyének ilyen kiemelése ellenmondásra talál a zsidóságban. Támadásnak érzik a törvényre épülő hitük és saját kegyességük ellen, ha azt mondja Jézus, hogy azoké az Isten országa, akiket ők arra teljességgel méltatlanoknak tartanak. A kiközösítés és a név törlése a gyülekezeti névjegyzékből a zsinagóga eljárása volt azokkal szemben, akik megtagadták atyáik hitét. A zsidókeresztyének Jézusért vállalták ezt. A boldogmondás azzal vigasztalja őket, hogy ezzel a próféták114