Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Az idegen népek Isten látókörében 25:15—38 és 46—51

gyülekezethez csatlakoznak az idegen népek is. Jeruzsálembe mennek, aminek az az értelme, hogy megtalálják azt az Istent, akinek a Sionból elhangzó igéje ítélet és megbocsátás. Erről beszél egészen világosan Jeremiás 16:19—21-ben: Óh URam, én erőm és erősségem, menedékem a szükség napján! Hozzád jönnek majd a népek a föld széléről és azt mondják: Bizony hazugság volt atyáink öröksége, hiábavalóság, egy sem ér közülük semmit! Csinálhat-e az ember isteneket magának? Hiszen azok nem istenek! Ezért megismertetem velük most az egyszer, megismertetem velük kezemet és hatalmamat és megtudják, hogy az én nevem: „JAHVE". Jeremiásnak a 46—51-ben található nagy beszédét Egyiptomról, Móábról, Ammónról, Elámról és más népekről azért akarják egyes exegéták későbbi toldaléknak tekinteni, mert jót is jövendöl azokban ezeknek a népeknek. Pedig — amint ezt láttuk — eredetileg is feladata volt ez Jeremiásnak. A többi próféta közül csak kettőt említek még meg: Jónást, akiről röviden már szóltam és Második Ezsaiást. Ez a próféta egy olyan korban szól a népeknek adott isteni ígéretekről, amikor az elnyomott izráeliek nemzeti öntudata különösen is erős volt, ti. a babilóniai fogságban. Szó van ugyan arról is És 40—55-ben, hogy Isten megítéli Babilont, de ennél sokkal hangsúlyosabb, amikor a népeknek adott ígéretekről van szó. A királyok és népek eszközök Isten kezében (41:2, 44:28, 45:1—13), de nem halott eszközök, amikre csak akkor és addig van szüksége Istennek, amíg fölhasználta őket céljaira és azután eldobja azokat. A perzsa királyról, Círuszról azt mondja a próféta, hogy Isten nevét fogja segítségül hívni, sőt az Isten is szereti őt (41:25, 48:14). Egészen megható módon beszél a próféta Izrael kiválasztásáról (43:1—7, 44:1—4), de ez a kiválasztás szerinte annak a látható jele ebben a világban, hogy Isten könyörülő Isten, aki szereti az 10