Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Jeremiás utolsó jövendölései Egyiptomban 44:1—30

tartalom belső romlottságára és az ebben rejlő veszélyekre, az hajlamos a felfogásra, hogy az embereknek akkor van jó dolguk, ha a bálványokat tisztelik — akár Astarténak, akár Mammonnak nevezik, akár más néven „neveztetnek" ezek a pótistenkék. Ez pedig azért van, mert magából a történelemből nem lehet megtudni, hogy mit követel Isten az egyéntől és egy egész néptől egy adott pillanatban. Isten a történelemnek is Ura, szava ott van a történelemben, mégpedig úgy, hogy az embereket mindig próbára teszi vezetésével. De amikor lesújt büntetése, akkor nyilvánvalóvá lesz, hogy mennyit ér az ember. A 19. versben a nők beszélnek, hiszen elsősorban a nők vallása volt a menny királynőjének a kultusza és ezért nem tudják hallgatólagosan tudomásul venni a próféta elmarasztaló ítéletét. Ebben a kultuszban a nők játszák ugyan a főszerepet, mégsem veszik magukra a teljes felelősséget, hanem arra hivatkoznak, hogy a férjük tudtával kultiválják ezt a „vallást". Régi jogi szokás volt ugyanis Izráelben (Num 30:7kk), hogy a feleség fogadalma csak akkor lett érvényes, ha a férj is hozzájárult. Tudjuk viszont 7:17k alapján, hogy a férjek igen szorgalmasan kivették részüket ebből a kultuszból, legalábbis, ami a „sütemények" elkészítését illeti. Akkor pedig igazat kell adnunk a nőknek, hogy nem lehet egyedül őket felelőssé tenni ebben a dologban. Jeremiás válasza (44:20—30). Jeremiás mindenekelőtt helyre igazítja a történelem helytelen magyarázatát. Éppen az ellenkezője igaz ugyanis abból, amit a júdabeliek a szemére vetnek: a pogány áldozati kultusszal és Isten iránti engedetlenségükkel taszították szerencsétlenségbe magukat (21. v.) Éppen fordítva van tehát, mint ahogyan a gyülekezet állítja. Az áldozati kultusz és nem annak elhanyagolása idézte elő a katasztrófát. És ha azt hiszik az emberek, hogy akkor volt jó dolguk, amikor az ég királynőjének áldoztak, akkor hiányzik valami a hitükből és kegyességükből. Nem veszik ugyanis észre, hogy milyen hosszútűrő volt Isten velük szemben. Most ennek a hosszútűrésnek egyszerűen vége. És amikor a menny királynőjére tett esküjükre hivatkoznak, akkor arra emlékezteti őket a próféta, hogy van nekik egy ennél sokkal régebbi és kötelezőbb fogadalmuk: Hogy engedelmeskedjenek Isten parancsolatainak, tehát teljesítsék a 234-