Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Az idegen népek Isten látókörében 25:15—38 és 46—51

nem lehet most már lecsillapítani. Sőt olyan alapos lesz a pusztulás, hogy még az oroszlánok is előmerészkednek rejtekhelyeikről, és amikor meglátják az elpusztított országot, ők is borzalmasnak találják azt (vő. 2Kir 17:25). Nem kétséges, hogy éppen az oroszlán megemlítésekor önkéntelenül is Babilóniára kell gondolnunk, amelynek az oroszlán volt a jelképe. A babilóniaiaknak kell tehát elvégezniök azt, amit egykor a szkítáktól várt a próféta. A próféta használta képek számunkra sokszor nagyon erősek. De azt is jól tudjuk, hogy a történelemben sokszor történtek ilyen borzalmas pusztítások, amikor pl. a mongolok betörtek Elő-Azsiába. A történelem arról tanúskodik, hogy hatalmas és virágzó népek kultúrájukkal együtt eltűntek a népek sorából és országuk pusztasággá lett. Viszont mindabban, amit itt elmond a próféta, az a leglényegesebb, hogy minden nagy és kicsiny történelmi esemény mögött egy valaki dolgozik: az Isten, ö támaszt ilyen ellenségeket. Az ótestámentomi prófétaság egy olyan őrálló posztot foglalt el, ahonnan jól át tudja tekinteni a világtörténelem színterét. Ennek az eredménye, hogy ha megkérdezzük a prófétákat, hogy hogyan ítélik meg Isten tevékenységét a történelemben, akkor szinte egyöntetűen ezt a választ kapjuk: Megváltozhatik a történelem színtere, az isteni ítéletnek a jogán Isten ugyanaz marad, aki volt: az élő Isten. Akár Nebúkadreccar a „nyomorgató", akár maga Isten. Az a döntő, hogy Ű cselekszik! EGYIPTOM ELLEN 46:1—28 1 Mert így ragadta meg az ŰR igéje Jeremiás prófétát a nemzetek dolgában: 2 Egyiptomnak, Nékó fáraónak, Egyiptom királyának a hadserege dolgában, amely az Eufrátes folyónál állt Karkemisben és amelyet megvert Nebúkadreccar, Bábel királya, Jehójákímnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében: 3 Csatarendbe

1 kispajzs, nagypajzs induljatok a harcba! 18