Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jósiás király uralkodása alatt

égő- és véresáldozatok tömegében nem leli kedvét. Mindez nem tudja helyettesíteni Isten nagy követelését: A megtérést, igéjének, tanításának (:tóra, 19. v.) az elfogadását és követését. Jeremiás nagy elődeihez hasonlóan elutasítja az istentiszteletnek ezt a „helyettesítő" (miseszerű) értelmezését. Az áldozatokról és a legdrágább ajándékokról sem akart tudni (vö. 7:21kk, Zs 40:7, 51:17k, És l:10kk, 66:3, Ám:21kk, Hós 6:6, Mik 6:6k). Az áldozati kultusz ugyanis a kanaáni vallásból került be az izráeli kultuszba, ahogyan annak formái és a ras samrai leletek is meggyőzően bizonyítják. Az izráeli kultusz középpontjában Isten üdvösségtörténete, szabadító-megváltói tettei állottak. Az áldozati kultuszban az ember ajándéka volt a fontos, hogy az istenség „jótetszését" elnyerje és kegyeibe férkőzzék. A próféták felfogása szerint az istentiszteletben Isten állítja a gyülekezetet szolgálatába (ezért cabódá — leiturgia, az istentisztelet neve!). Az áldozati kultusz viszont az Istent akarja az ember vágyainak és elgondolásainak a szolgálatába állítani. Hiába igyekezett maga Jósiás király éppen Jeremiás idején (621) megtisztítani az izráeli kultuszt a kanaáni értelmezéstől, ezt a tartalmi romlottságát a formális reform nem küszöbölte ki. Ezért végződik ez a szakasz a katasztrófa újabb bejelentésével: a maguk választotta úton elbuknak (vö. 23:12) és maradéktalanul elpusztulnak. AZ ÉSZAKI ELLENSÉG 6:22-26 22 Azt mondta az ÜR: Már jön is egy nép Észak földjéről, egy nemzet kél föl a föld legvégéről.

1 23 Ijjat és kopját ragadnak, kegyetlenek, nem irgalmaznak. Hangjuk zúg mint a tenger és lovakon nyargalnak. Egy emberként sorakoznak a harcra te ellened, Sión leánya. 87.