Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)
Jósiás király uralkodása alatt
de igehirdetése nemcsak az egyes embernek, hanem mindig a közösségnek szól. A következő versek (6kk) mutatják, hogy Jeremiás nem akarja, hanem vállalnia kell a küldetést. A próféták eltérően reagálnak az elhívásra. Ámos egyszerűen engedelmeskedik, mégis ordító oroszlánról beszél (3:7kk) s ezzel sejteti, hogy az igének lenyűgöző hatalma van rajta. Ésaiás is csak akkor vállalja a küldetést, amikor már visszarántotta Isten a halál mesgyéjéről és rabjává tette. Mózes alig tudja elhordozni a szolgálat terhét. Jeremiás is összeroskad Isten kezének a súlya alatt. Szíve reszket arra a gondolatra, hogy nemzetek és fejedelmek lesznek a partnerei, akiken neki, a szinte gyermek (a na car jelentése: fiú (lKir 3:7), legényke, suhanc. Izráelben a vallás dolgaiban fiatal emberek nem szólalhattak meg.) embernek hatalma lesz. Mindjárt az elhivatásnál kitűnik, hogy mennyire különbözik Jeremiás a többi prófétától. Nem tud nem ember lenni mint próféta sem. Nem érzéketlen eszköz Isten kezében, hanem mély érzésű ember. Nagysága éppen abban van, hogy mégis végig küzdötte a harcot saját érzelmeinek és akaratának a megöldöklésével is. Isten megnyugtatja. A tanú, a bizonyságtevő feladata nem az, hogy a maga feje után menjen, hanem tolmácsolja azt, amit Isten ád a szájába. Nem keresnie kell az utat, hanem csak járnia kell az Isten megmutatta úton. És ezen az úton nincs egyedül, mert Isten vele lesz, fogja a kezét és megmondja, mit kell hirdetnie. Jézus is így küldte ki tanítványait (Mt 10:16kk): megkapják, hogy mit kell mondaniok és minden veszedelem ellenére megtartatok, aki mindvégig megáll, hogy nagy legyen Isten neve a világban. Ebben az elhivatásban sem az emberen van a hangsúly, hanem Isten hatalmán, a „becsületén". Kezdettől fogva napjainkig kísért a veszély, hogy az emberek Isten nevét saját kegyességük kultuszává tették, eleven igéjét templomaik falai közé zárták és a szent tetragrammtonba (Ex 3:14) pecsételték és uralkodni akarnak nevében. Prófétákat hívott el. Nem azért, hogy a későbbi nemzedékek „beszéljenek" róluk, hanem hogy hirdessék országát, hogy az eljön és akarata megtörténik a mennyben és a földön. Istenről van szó ma is, nem az egyházról! 29
