Pálfy Miklós: A Zsoltárok könyve (Budapest, 1964)

Előszó

ELŐSZÓ Azóta, hogy a világ teremtésekor ujjongtak a hajnalcsillagok és az istenfiak örömujjongásban törtek ki (Jób 38:7), az egész teremtett világnak az a legszebb feladata, hogy dicsőítse az Istent. Ezért teremtette Isten a világot! Ez életünk értelme és célja! Az igazi, az élő hit kifejezési formája a dicséret! Csak akkor ismeri és szereti az ember Istent, ha tudja magasztalni, tud neki hálát adni, ha tud hozzá imádkozni. Erre tanítanak meg bennünket a szoltárok. Ezek a kegyesek nem úgy imádkoznak és hallelújáznak, mintha Isten csak ember kitalálta üres fogalom vagy szép eszme volna. Jól ismert személy számunkra az Ür. Élő Isten, akinek a büntetését érezni nagy „szükség", de akinek a bűnt megbocsátó, megváltó és üdvösséget ajándékozó szeretetét megtapasztalni életújító és életformáló erő! Ezért olyan értékesek a keresztyén hit szempontjából is ezek a zsoltárok: a vigasztalás és erő, a belső erőgyűjtés és nekibuzdulás forrásai. Ezért olyan szép feladat a zsoltárok eredeti mondanivalójával foglalkozni. De ezért olyan nehéz feladat is! Az ige magyarázatában nem mindig volt könnyű eleget tennem az ún. tudományos exegézis követelményeinek, másrészt mégis azon a szinten tartanom, hogy közérthető maradjak, ahogyan a megbízatás szól. A legfontosabb maga a fordított szöveg. Alapul természetesen a Biblia Hebraica héber szövegét vettem, de fölhasználtam a fontosabb különböző nyelvű fordításokat is. Nem riadtam vissza attól sem, hogy a szöveg után feltüntessem a lényegesebb fordítási, illetve szövegkritikai problémákat is. Abban a reményben tettem ezt, hogy héber nyelv- és gyakorló könyvem időközben napvilágot lát és a lelkészek jobban bele tudnak majd ásni a szövegfordítás titkaiba. Arról 1» 3