Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)
A megpróbáltak vétkei 4,4-12
a csapásokra is, amelyek Izráelt érték és érik. Biztosan már régóta fogalmazódott ez a gondolat egy-egy jelentős eseménnyel kapcsolatban (pl. Bir 5. r.), de Ámósz könyve az első írott emlékünk a múlt, jelen és jövő eseményeinek ilyen összefoglaló szemléletéről. A kiértékelés azonban még ezzel nem ért véget. Ámósz nemcsak az ÜRról szól itt, hanem Izráelről is. Arról, hogy Izráel mind annak, amit vele tett az ÜR, nem vonta le a következményeit. Nem vette észre, hogy a sok csapás a sok bűn büntetése volt, és azt se vette észre, hogy mindez még nem a végleges pusztulás volt, hiszen túlélték valamennyit, akkor is, ha sok szenvedéssel járt, és sokszor úgy maradtak meg, mint amikor az égő házból egy-egy üszkös gerendát még sikerül megmenteni (vö. a későbbi Zak 3,2-t). Mindennek, az ÚR büntetésének és mentő szeretetének arra kellett volna indítania Izráelt, hogy megtérjen: visszatérjen az ÜRhoz. A „mégsem tértetek meg hozzám" már több, mint szemrehányás: fenyegetés. Eljátszották, elvesztegették a lehetőséget. Másképpen alakulhatott volna Izráel története, ha felismerték volna ezt, ha komolyan vették volna az URat. Készülj Istened elé! 12. Ez az egyetlen mondat lehetett önálló prófécia is, hiszen Ámósz fellépése, igehirdetése összefoglalható abban is, hogy bejelenti: most már az ÜR elé kell állnia Izráelnek. De az „ezért" kötőszó szorosan hozzákapcsolja ezt a mondatot a megelőző próféciához. Sőt egységbe foglalja az egész szakaszt (4,4 — 12). Liturgikus felhívás paródiájával kezdődött, és most egy nagyon komoly liturgikus hangú felhívással zárul (vö. pl. 2Móz 19,11; 34,2). Egy másik igével ('szh), de az előbbiekhez tér vissza: én cselekszem, Isten népének mindig Istenével van dolga. Mindig tudnia kell, hogy minden, ami vele történik, az ÚR műve. Csak így tudja levonni a megpróbáltatás következményeit. Ámósz próféciájából kiderül, hogy Izráel nem vette komolyan az eseményekben munkálkodó Istent. Ezért nem vette észre, hogy ami vele történt, az őt megtérésre intette. Izráel eddig az eseményekkel találkozott, ezekből tudnia kellett volna, hogy az ÜRral van dolga. De mert a nehéz idők elmúltak, sorsuk jobbra fordult, Izráel politikailag és katonailag is újra tekin65