Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)
Azzal a meggyőződéssel fogtam a munkához, hogy Amósz könyvének tanulmányozása, igéinek megértése segítséget nyújt a szocialista társadalomban élő egyház szolgálatához. Ebből a régi könyvből kiderül, hogy az Isten népének szóló prófécia milyen érzékennyé tesz azok iránt a világméretű problémák iránt, amelyekkel ma az egész emberiség vívódik. Szabad ezt a könyvet azzal a reménységgel olvasni és tanulmányozni, hogy a benne levő próféciák megmutatják, hol van Isten népének, az egyháznak helye a világban. Ennek a könyvnek a megjelenésekor hálás szeretettel gondolok mindazokra, akik elindítottak a teológiának és a lelkészi szolgálatnak az útjára, volt lelkészeimre és tanáraimra — és azokra is, akik most segítenek szolgálatomban, egyházunk vezetőire, kartársaimra, lelkésztársaimra. Szeretettel gondolok mindazokra, akiknek talán segítséget jelent majd e kommentár használata. Megköszönöm egyházunk vezetőinek, hogy ezzel a munkával megbíztak, és lehetővé telték ennek megjelenését. Munkámmal szeretném annak is bizonyságát adni, hogy a Teológiai Akadémia tanárai legfontosabb feladatuknak tartják a magasfokú lelkészképzést és az egyház szolgálatának a teológiai tudomány minden eszközével történő hathatós segítését. Budapest, 1977. ádvent. Dr. Muntag Andor 4