Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

Bevezetés

a királyság egészen új életformát hozott létre, olyat, amely az addigi törzsi, sőt családi életet átalakította. Magától értetődő, hogy a király és közvetlen környezete nagyobb hatalomhoz és több joghoz, később nagyobb földbirtokhoz is jutott, mint a nép többi tagjai. Izráelben is kialakult az arisztokrácia. Ez természetesen egy viszonylag kis körre korlátozódott, legfőképpen azokra, akik a királynak valami nagy szolgálatot tettek. A későbbi idők folyamán ehhez csatlakoztak azok, akiket összefoglalóan a király szolgái névvel jelölhetünk. Leginkább ugyanis az 'ebed nevet találjuk ezeknek az embereknek címeként. Ez természetesen általános megjelölés, amelyet részben az Ószövetségben, részben pedig az ásatások során előkerült pecséteken találunk. 2Sám 8,16 — 18 közli az első olyan listát, amely a király szolgáit sorolja fel. Ezek között találjuk a következőket: a testőrség vezetői, a zsoldos sereg vezére, a papok és a kancellár. A későbbi prófétáknál, Ézsaiásnál, Zofóniásnál találkozunk más megjelölésekkel is (Ézs 1,23.26, 3,2-4.14, Zof 1,8). Mindezek egy felsőbb társadalmi osztályt képeztek. Közös jellemzőjük az volt, hogy a királyság intézményéhez tartoztak és attól függtek. A királyság korának ez az új felsőbb rétege javarészt született izráeli, ill. júdai volt. Később a próféták mint Izráelhez tartozókat igen élesen támadták őket. A zsoldosok és harcikocsizók vezetőivel ebbe a hivatalnoki karba sok idegen került, ezek javarésze természetesen kánaáni volt. A nép javarészét a középbirtokos parasztság, a „föld népe" ('am há'árec) alkotta. Ezek az ősi izráeli családi birtokok tulajdonosai voltak. Ők tartották fönn a királyi udvart, ők végezték az önkéntes katonai szolgálatot háború esetén. Júdában ők voltak a királyi család legfőbb támasza, akik mindig vigyáztak arra, hogy Dávid családjából való királyuk legyen. Izráelben pl. még az ország fennállásának utolsó éveiben Menahém úgy tudott hadisarcot fizetni III. Tiglát Pilezernek, hogy „a föld népét" adóztatta meg (2Kir 15,20). Feltűnő módon elsősorban a próféták írásaiból értesülünk a királyok korabeli Izráel, ill. Júda társadalmi viszonyairól. Tőlük tudjuk, hogy a nép jórésze szegény volt. Ez nyilván azt jelenti, hogy a kisbirtokos parasztok az idők folyamán egyre jobban ki voltak szolgáltatva a gazdagoknak és egyre szegényebbek lettek. Az eladósodott szegények rabszolgasorsba kerültek. Addig, amíg adósságuk ellenértékét le nem dolgozták, hitelezőjük rendelkezett fölöttük. Ez természetesen nem a klasszikus értelemben vett rabszolgaság 13