Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

Előszó

Előszó. A háborús idők ugyan nem a legalkalmasabbak könyvkiadásra, teológiai jellegű művek megjelentetése meg éppen kockázatos, mégis látva a szükséget, amely éppen írásmagyarázati művek tekintetében a magyar protestáns teológiai irodalomban van, az evangélikus hit­tudományi kar írásmagyarázati professzorai elhatározták, hogy meg­kezdik az Újszövetség egyes könyvei magyarázatának folytatólagos kiadását. Fokozatosan, tán félévi időközökben reméljük egy-egy újabb újszövetségi irat magyarázatának sajtó alá bocsátását, — ha kelendő­ségük ezt lehetővé teszi. A szempont, amely irányít bennünket, hogy a jó fordítás mellett a szövegnek a tudomány mai álláspontján álló, de a tudományos ,,ballaszt" nélküli közérthető, összefüggő magyarázatát nyújtsuk az alapvető bibliai teológiai fogalmak részletesebb kidolgozásával. A szövegmagyarázat mellett a szükségnek megfelelően tekintettel vagyunk a jelen teológiai, általában vallási helyzetre, és az írás tárgyilagos magyarázatával kapcsolatban kívánunk ezek értékelésére is írásszerű szempontokat és útbaigazításokat nyújtani. A most kiadásra kerülő Galáciai és Római levél Pál apostolnak legfontosabb levelei közé tartozik, amelyekben teológiai felfogásának centrális igazságait találjuk meg. Hogy ezeknek kidolgozásánál az a nagy fordulat, amelyet a teológiai gondolkodás terén az első és most a második világháború jelent, szintén figyelembe vétetett, azt a problémákkal ismerős szem azonnal észreveszi, valamint azt is, hogy a legújabb felfogásokra és értékelésekre is figyelemmel voltunk, ha minden egyes alkalommal nem is lehetett a rokon álláspont kép­viselőire név szerint rámutatni. Adná az Isten, hogy a meginduló munka hívő olvasó közönségünk érdeklődése révén folytatódhatnék, hogy a mai zűr-zavaros világban az írás megvilágítása mellett biztos utikalauz állhasson rendelkezé­sünkre a pozitív evangéliumi hitben való megállás és elmélyedés céljából! Sopron, 1941 karácsony hava.

Next

/
Oldalképek
Tartalom