Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

Nem szállhatok le újból a törvény fokára, hiszen meghaltam a törvénynek. Az az a törvénynek nincs már követelni valója tőlem, többé nem a törvényben és a törvény által keresem az igazságot. A törvény számomra nem az igazságra vezető út. Ezért tehát az igazságra és így üdvösségre vezető úton, mert erről van szó, a törvény nem lehet irányadó a számomra; a törvény idegen ránk nézve, és ezt fejezi ki az apostol merész képpel, hogy meghaltam a törvénynek. A halál ellentétes képének nagyságával fejezik ki itt a törvénynek az üdvössegrejutás céljából való illetéktelenségét, ill. alkalmatlanságát. Figyelemreméltó, hogy az apostol szerint e változást, nevezetesen, hogy a törvény számára meghaltam, maga a törvény hozza létre bennem. A törvény által tudja meg az ember, hogy a törvénynek meghalt. Hogyan értendő ez? Alább még szó lesz arról, hogy a törvény a Krisztusra vezérlő mester; itt is az a gondolat, hogy a törvény túl mutat magán. Aki a törvényt igazi értelme szerint fogja fel, az nem is a törvényben és a törvény által keresi az üdvösségnek útját. (Róm. 3, 20.; 7, 7.) Anélkül, hogy ezt a kérdést részletezné és rámutatna arra, hogy milyen eredménnyel járt az ember lelki életére a törvény uralma, csak a végső következtetést vonja le. Épen a törvény igazi lényegének megismerése teszi kétségtelenné az ember előtt, hogy nem a törvény az üdvösségrejutás útja, sőt hogy épen a törvény által halt meg a törvénynek. Ami az (idvösségrejutás igazi útjának feltárása mellett egyúttal polemikus élű megállapítás is a farizeusi törvény felfogás ellen. Szomorú volna azonban mind az ő, mind általában az ember helyzete, ha. csak erre az eredményre lehetne eljutni, mint végső célra. Ha hosszú, kínos vergődés és keserves élettapasztalat után csak arról tudna meggyőződni az ember, hogy ez az út zsákút, ezen* nem lehet célhoz jutni, hiába fáradt szinti emberfeletti erővel. Azonban az apostol előtt nem mered már fel áthághatatlan sziklaorom, nem gátolja továbbhaladásában az útat kettétörő nagy szakadék. A törvény által a törvénynek meghalás nemcsak azt eredményezte, hogy a törvény útján való igazságrajutás lehetetlen, hanem azt is, hogy figyelmét másra. Istenre irányította, és Istenben találta meg az élet útját és ennek végén magát az életet: „Hogy éljek Istennek." A törvény így vezet a maga helyes lényegének feltárása által az élethez, azáltal, hogy magán túl, Isten kegyelmére utal. Ennek az új, az Istenben való életnek feltétele azonban a Krisztussal való együttmegfeszittetés. Ε nehéznek látszó gondolattal az apostolnál többször is találkozunk. Értelmét a következőkben állapíthatjuk meg: Krisztus megfeszíttetése, tehát halála váltság jellegű. Azonban hatása csak akkor tapasztalható, rám nézve csak akkor lesz érvényes, ha azt elsajátítom, ha azt annyira a magamévá teszem, hogy az apostol képies nyelvén szólva azt mondhatom magamról, hogy megfeszíttettem együtt a Krisztussal, hogy annyira egyesültem vele, hogy korábbi életemnek teljesen meghaltam. Amint előbb szólt is a törvény által a törvénynek való meghalásról; itt pedig arról van szó, hogy Krisztus által a korábbi, bűn alatt való életnek meghaltam. És ezzel az én régi bűnös énem, az ó ember halt meg; úgy hogy ha én mégis élek, akkor immár nem én élek, hanem Krisztus él én bennem. De ezt nem lehet misztikus, vagy eksztatikus értelemben felfogni. Hiszen a misztikában a hívőnek Istenével olvan fokú egybeolvadásáról kell beszélnünk, hogy az én önállósága megszűnik, és személytelenül beleolvad Istenbe; már pedig Pálnál mindig halljuk a személyi önállóságot, öntudatot, felelősséget, és aláhúzza mindennek a Krisztusban való élet idején is szem előtt tartandó valóságát. A hit, amely közvetíti és lehetővé teszi ezt a Krisztusban való életet, maga tételezi fel és követeli a legteljesebb emberi személyiség megmaradását és ennek, mint keresztyén személyiségnek kimunká-