Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)

39. 40. 41. kinyilatkoztatta nekik igéjét, de azt néni, fogadták be, az nem maradt meg bennük, szívükben, nem lett életüket formáló hatalommá. Tanúbizonysága ennek éppen az, hogy nem hisznek Krisztusnak, az: Isten küldöttjének. Még élesebben állítja ezt a helyzetet elénk a 38. és 39. vers. Jézus megállapítja, hogy a zsidóság „tanulmányozza", állandóan olvassa vizsgálja és kutatja a szent iratokat, az írást és pedig ezt abban a véleményben és meggyőződésben teszi, hogy az írásban „van örök élete"?* Valóban, az írástudománynak alig van még egy olyan gyakran ismételt felszólítása, mint az, amely mindig újból szorgalmazza az írásnak, pontosabban a törvénynek (,,tórá"-nak) a tanulmányozását. A törvényt pedig a kegyesek abban a hitben és meggyőződésben tanulmányozzák hogy így nyerhetnek életet. Tragikussá ezt az állandó foglalkozást az írással az teszi, hogy nem látja meg, nem hajlandó meglátni azt, akiről az írás tanúbizonyságot tesz. Az írás pedig Krisztusról tesz tanúbizony- , ságot és pedig nemcsak a „messiási jóslatok" formájában, melyek Krisztusban teljesedtek be, hanem még inkább azáltal, hogy Krisztusban jut teljességre mindaz, amit Isten cselekszik népe üdvösségére. Az írásban szólal meg Isten örökkévaló Igéje, ugyanaz, aki „testté lett" Jézusban. Aki figyel az írás szavára, annak tehát fel kell ismernie, hogy Jézusban Istennek ugyanaz az Igéje szól hozzá, mint az Ószövetség lapjain. Mert Krisztus „a törvény célja" (Róm. 10, 4), és a törvény „Krisztusra vezérlő mester" (Gal. 3, 24). De éppen ezt nem hajlandó meglátni a zsidóság, amikor vallásához ragaszkodik, mert ez a vallása már nem Isten igéjére való figyelés, hanem emberi bűnös akaratának a kiszolgálója és takarója. Ezért „nem akarnak" Jézushoz jönni, azaz benne hinni, hogy tőle nyerjenek életetA következő versekben Jézus támadása ellenfelei ellen egyre fokozódik s egyre élesebbé válik. Ez a támadás fedi fel egyúttal hitetlenségének titkát, gyökerét s élesen rávilágít arra is, hogy válhatik éppen a vallásos ember hitetlenné. » Ennek a gondolatmenetnek az alapvető fogalmát „dicsőség"-nek fordítottuk, noha az értelme itt inkább annyi, mint „elismerés", „hírnév", „becsület". (A „doxa" = dicsőség értelméhez egyébként v. ö. kül. 1, 14 magyarázatát!) Minden ember arra törekszik, hogy embertársainál elismerésre, becsülésre, hírnévre tegyen szert; ha mások elismernek és becsülnek bennünket, vagy ha éppenséggel hírnévre teszünk szert kisebb, vagy nagyobb körben, akkor egzisztenciánkat biztosítottnak érezzük. Az elismerés teszi lehetővé a társas életben, hogy munkánkkal biztosítsuk magunkat, egzisztenciánkat, sőt sokszor életünket is előre nem látható sorsfordulatok ellen. Jézus ezt az „elismerést", ezt a „hírnevet" nem fogadja el emberektől. Ahogyan nem tart számot emberek tanúbizonyságára, még a Keresztelőére sem (34. vs.), hogy azzal hitelt érdemlő módon igazolja küldetését, az általa hozott kinyilatkoztatást, éppen úgy elutasítja az emberektől származó elismerést és hírnevet, a „dicsőséget", a „becsületet", ill. „megbecsülést" is. Emberek tanúbizonyságtétele és a hírnév 36 A szokásos magyar fordítás szerint ez a vers felszólítást foglal magában az írás olvasására és tanulmányozására. Az összefüggés szerint azonban a görög ige nem állhat parancsoló módban és nem jelenthet felszólítást, hanem jelentő módban áll és megállapítást foglal magában. •92