Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)
14. 15. 16. és feltámadásában megdicsőült Ür iránti hitéről ő maga a gyülekezettel együtt bizonyságot tett. így értette az Evangéliumot az a másoló is, aki egyes kéziratok tanúsága szerint — talán 1, 18 alapján, — kiegészítette e vers szövegét ezekkel a szavakkal: az Emberfia, „aki a mennyben van" (ez a szöveg szolgált alapul a közkeletű magyar fordításoknak is, s több magyarázó véleménye szerint e mondat hozzátartozik az eredeti szöveghez). Ebben a szövegben kifejezésre jut annak tudata, hogy az Emberfia-Krisztus a földön jártában is Istennél van, azaz Istennel teljes és tökéletes, elválaszthatatlan közösségben van. Ez az Istentől küldött Emberfia tesz tanúbizonyságot az Istentől születésről, sőt nemcsak tanúbizonyságot tesz róla, hanem általa valósul meg annak az isteni csodája. Jézus a pusztai érckígyó ismert és a zsidó írástudományban többször tárgyalt történetére (v. ö. IV. Móz. 21, 6—9) emlékezteti Nikodémust. A zsidó írástudomány a pusztai érckígyóban nem látott utalást a messiásra, noha a pusztai vándorlást általában a messiási szabadítás ősképének tekintették. Jézus a pusztai érckígyora való utalással azt hangsúlyozza, hogy amiképpen Isten csodát tett és szabadulást szerzett, életet adott a kígyók által megmart izraelitáknak, hasonlóképpen ad váltságot és csodálatos szabadítást az Emberfia elküldése által azoknak, akik őt hittel fogadják. De hogy a kígyó által mart seb begyógyulhasson, ill. a bűn és halál hatalmából való megszabadítás megvalósulhasson, az Emberfiának „fel kell emeltetnie a magasba". Ez a felemeltetés a megdicsőülése, mint ahogy a próféta szerint Jahve szolgája is „magasságos, felséges és dicső lesz nagyon" (Ezs. 52, 13). 2 7 De ez a felemeltetés egyúttal mindig utal a golgotai keresztre is (v. ö. 8, 28; 12, 32). Az Emberfiának magasba kell emeltetnie: ez a „kell" isteni szükségesség. Jézus útja Isten rendeléséből és akaratából visz a Golgotára. Ezért válik a kereszt — emberi szemmel nézve a gyalázat fája — Jézus megdicsőülésévé: rajta teljesedik be a megváltás diadalmas műve. A zsidó gondolkodás számára érthetetlen, hogy az Emberfiának „magasba kell emeltetnie" (12, 32—33): hogyan teljesítheti a messiás küldetését, ha dicsőséges királyi uralkodás helyett elbukik és meghal? Ezzel a kérdéssel utasítja el a zsidó gondolkodás a messiás szenvedésének és halálának a gondolatát, ezért „botránkozás" számára a keresztről szóló ige (I. Kor. 1, 23). Viszont Jézus éppen azt hirdette, hogy az Emberfiának kell szenvednie (v. ö. Márk 8, 31; 9, 12 stb.), annak az Emberfiának, akiről Dániel próféciája azt mondja, hogy az ég felhőin jön el dicsőséggel (v. ö. Márk 8, 38; Mát. 17, 28). A negyedik evangéliumban is ugyanígy kapcsolódik az Emberfia képzetében a dicsőségnek és a szenvedésnek a gondolata. Jézus, az Emberfia a kereszten szerzi meg a váltságot, „hogy őbenne örök élete legyen mindenkinek, aki hisz". A váltság ajándéka az „örök élet", s Jézusban örök élete van annak, aki hisz. Az „örök élet" nem egyszerű meghosszabbítása a földi életnek az időtlen örökkévalóság irányában, hanem részesedés Isten életében, ill. Krisztus életében, aki maga az élet (Ján. 1, 4; 14, 6), mert isteni adományból „élete van önmagában" (5, 26; 6, 57). Az Isten életében való részvétel pedig részesedés Krisztus dicsőségében (17, 2 kk.), Isten ismeretében (17, 3) és a szeretetben valósul meg (17, 26; I. Ján. 4, 16). Mert Istennek az a cselekedete, mellyel bennünket megment és a bűn hatalmából kiszabadít, a szeretet. SzereÜT Ezs. 52,13 görög fordítása (a LXX) ugyanazt a görög' igét használja, mint Ján. 3,14. Krisztus dicsőséges felemeltetését ugyanevvel az igével fejezi ki Csel. 2. 33; 5, 31 is. 62
