Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Keresztelő János, Krisztus tanúja (1,19 — 51)

Az első tanítványok meghívásának a története a negyedik evangéliumban eltér a szinoptikus hagyománytól (v. ö. kül. Márk 1,16—20; Mát. 4,18—22). A kétféle tudósítás nem arra való, hogy valamiképen megpróbáljuk a kettőt egymásba illeszteni és ennek érdekében esetleg egyikbe, vagy másikba olyan kisegítő szempontot belevinni, mely az evangélistáktól távol esik. A negyedik evangélista a sorok közt érzékelteti, hogy az első tanítványok sorában az első helyet az a két testvérpár foglalta el, akiket Jézus a szinoptikusok szerint galileai halász mesterségükből szólított el. Nincs okunk kételkedni János tudósításának abban a vonásában, hogy az első tanítványokat a Keresztelő figyelmeztette Jézusra, s hogy azok eredetileg a Keresztelő tanítványai voltak. A tanítványok meghívására vonatkozó tudósítások egyébként rendkívül szemléletesek és sok egyéni vonást mutatnak, nem úgy, mint a szinoptikusoknál, ahol a meghívási történetek erősen sematikusak és tulajdonképen csak' mintegy keretül szolgálnak Jézus elhívó szava számára. Az első tanítványok meghívásának a története az evangélista elbeszélésében többet mond, mint a tisztára történeti tudósítás érdekéből elmondott elbeszélés. Ezekben a meghívási történetekben találkozunk először az evangéliumban avval, hogy a kiválasztott tanítványok hitre jutnak s ennek a megnyilatkozása a bizonyságtételek sorozata. így ezek a történetek tanulságosan szemléltetik, hogyan támad az evangélista szerint a hit és mi a hit? Három mozzanat döntő az evangélista szerint. Az első a kétszer (39. és 47. vs.) is elhangzó felszólítás: „Jöjj és lásd meg!" Jézushoz „menni" ill. „jönni" egyike a negyedik evangéliumban ismételten előforduló kifejezéseknek (v. ö. pl. 5, 40; 6, 35 kk. 44—45, 65; 7, 37) és kifejezi azt a készséget, mellyel a meghívott elfogadja az elhívást Jézus tanítványainak sorába. Aki Jézushoz megy, az „keres" (v. ö. 1, 38) és azután „lát" (v. ö. 1, 40: Jézushoz „mentek és láttak"). A felszólítás: „Jöjj és lásd meg!" döntés elé állít, a döntés értelme pedig akkor megy teljesedésbe, amikor „látássá" lesz. A hitnek az első lényeges mozzanata éppen a Jézushoz menetelnek a döntése és a belőle fakadó látás. Ehhez kapcsolódik a második megfigyelés. Jézus csodálatos isteni tudással ismeri a hozzá közeledőket, így Pétert (1, 43) és Nátánáélt (1, 48 kk.), akiknek megmondja, hogy kik s micsodák. Akit Jézus így „ismer" és elismer, azt fogadja el tanítványává és hívja: „Kövess-engemet!" (1, 44). Jézus által ismertetni, a hitnek éppen olyan döntő mozzanata, mint a döntésünk, mellyel Jézushoz közeledünk. E kettőnek az egybekapcsolódásánál azonban figyelni kell a harmadikra is: egyik tanítvány sem közeledik csak úgy „magától", saját emberi elhatározásából Krisztushoz. Hitre nem magunk szánjuk el magunkat, a hit titokzatosan „támad" a szívben, akkor is, amikor valaki, mint Nátánáél. kétellyel fogadja a Jézusra mutató első bizonyságtételt. Nátánáélben Jézus kelti fel a hitet, amikor isteni tudással megismeri őt. Mert „senki sem mehet Jézushoz", azaz senki sem tud hinni Jézusban, „hacsak meg nem adatik neki az Atyától" (6, 65). A hit Isten hatalmának a megnyilvánulása az emberben. Az ilyen hitet tanúsító tanítványnak ígéri Jézus, hogy meglátja a kinyílt eget és tanúja lesz az Emberfia-Krisztus csodálatos egységének az Atyával. A Keresztelő tanúbizonyságtételéről és az első tanítványok meghívásáról szóló szakaszok még abból a szempontból is tanulságosak, hogy bennük Jézusra, a Krisztusra vonatkozó váltakozó megjelölések egész sora található. Hét, sőt esetleg nyolc ilyen megjelölést figyel48