Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
koztatva azonban azt jelöli meg, ami mint időfölötti, 20 5 Isten örökkévaló világába tartozik. Ilyen értelemben „örök" az az élet, melyet Krisztus ajándékul ad övéinek: ez az élet részesedés Istennek abban az örökkévaló életében, melyet a Fiúnak úgy adott, hogy neki élete legyen önmagában. Az Isten és Krisztus életében való részesedést írja körül az az ige, mely arról szól, hogy a tanítvány „a Fiúban van", miként az Atya a Fiúban (14, 20; v. ö. 17, 21. 23. 26). A „Fiúban lenni" azonban nem a misztikának az időtlensége, mikor az egyén elpihen és felolvad az abszolutumban: 20 6 ezt a misztikát a negyedik evangélista nem ismeri, vagy ha ismerte, akkor szó nélkül elutasította. Mert a Fiúnak és a tanítványnak ez az egysége éppen úgy, mint az Atyának és a Fiúnak az egysége az engedelmességnek és a szolgálatnak az egysége. A Fiú által ajándékozott életben sem pihenhet el az ember tétlenül, hanem ennek az életnek állandóan „élnie" s így valósulnia kell a hit és szeretet szolgálatában (1. a fent id. helyek, kül. 17, 21 és köv. magyarázatát). 3. Ezeknek a felismeréseknek az alapján világosodnak meg a negyedik evangélium egyéb alapvető fogalmai és gondolatösszefüggései is. A negyedik evangélista nem hozza közvetlen kapcsolatba a Krisztus által ajándékozott örök életet a „bűnbocsánat" fogalmával: ez a fogalom evangéliumában nem is fordul elő. Azonban a Megváltónak, mint „Isten bárányá"-nak a küldetése az, hogy „elvegye a világ bűnét" (1,29). Ez a kifejezés egy másik, mintegy az ellenkező oldalról jelöli meg Krisztus ajándékát s tulajdonképpeni értelme szerint azt mondja, hogy az élet ajándéka ott válik valósággá, ahol az Isten báránya „elveszi" „eltávolítja" a világ bűnét s bennünket feloldoz a bűntől, megszabadít annak a hatalmából. Viszont a zsidók „meghalnak az ő bűnükben" (8, 21. 24), bűnüknek a végső gyökere pedig az: nem hisznek Jézusban, nem hiszik, hogy „én vagyok" (8, 24). Az élet ajándékát hit által nyeri el Jézus tanítványa. A „hit" fogalma főnévi alakjában nem fordul elő a negyedik evangéliumban, annál gyakrabban használja azonban az evangélista a „hinni" igét. Már ez a szóhasználat is figyelmeztethet arra, hogy a hit nem olyan emberi adottság, mely mintegy önmagában lehetne meg: úgy „hiszünk", hogy Jézushoz „megyünk" (5, 40; 6, 37. 44; v. ö. a fejtegetéseket 1, 51-nél). „Hinni Jézusban" ilyen értelemben elsősorban azt jelenti: hinni, hogy Jézus „a Krisztus, az Isten Fia, aki eljön a világba" (11, 27, v. ö. 20, 31; 6, 69; 8, 24; 13, 19). Ez a hit Jézushoz „megy", elfogadja igényét, „tanúbizonyságtételét" (3, 33) és pecsét alatt tanúsítja, hogy „Isten igaz". Aki hisz, aláveti magát e tanúbizonyságtételnek s így „fogadja ennek a világkorszaknak az idejét meghatározza Isten a teremtéssel és az Ítélettel, melv ennek' a világkorszaknak véget vet. V. ö. S asse cikkét, Kittel THW I. 200 k. lpk. A bibliai gondolkodásnak sajátos időhöz kötöttségét nyomatékosan hangsúlyozza Cullmann: Christus und die Zeit, 1946. kül. 38. k. lpk. 53. lap: „Az örökkévalóság, — mely csak Isten jelzőjeként lehetséges, — végtelen idő, vagy helyesebben: az, amit mi ,idő'-nek mondunk, nem más, mint Isten egyformán végtelen időtartamának egy az Istentől körülhatárolt darabja". 205 „Időfölötti" olsaa értelemben, hogy fölötte van ennek a világnak és az időnek, mely e világ ábrázatához tartozik: isten új és örökkévaló világának a bélyegét viseli magán. 206 V. ö. Schleiermacher klasszikus formulázását: „Mitten in der Endlichkeit eins werden mit dem Unendlichen und ewig sein in einem Augenblick" („Végesség közepette egyesülni a végtelennel és örökkévalónak lenni egyetlen pillanatban" ). V. ö. Stählin id. h. 246 lp. •357
