Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
oly módon sem, hogy abban új fordulatot jelent, mint pl. a francia forradalom, vagy az egyház történetében a reformáció. A döntő különbség Jézus eljövetele és minden más történeti esemény közt abban van, hogy Jézus eljövetele által Isten nyúl bele a világ folyásába és abban megmásíthatatlan, végérvényes, tehát eszkatológikus változást hoz létre. Minden más esemény — akármennyire jelentsen is esetleg „döntő fordulatot" és nyisson „új korszakot" a világ életében, — maradéktalanul beleilleszkedik a világ folyásába, láncszemmé lesz az események sodrában, ezekből ki sem oldható, megmarad eredeti más eseményekhez ·— előzményeihez és következményeihez — való viszonyítottságában, „relativitásában": csak hamis, emberi elgondolással, hazugsággal tehető „abszolúttá", azaz csak így „isteníthető". Jézus jövetele nem illeszkedik bele ilyen módon az események sodrába — ezt érzi még a világi, hitetlen gondolkodás és történetírás is, amikor Jézust nem, csak a keresztyénséget tudja beleilleszteni a világtörténelem folyamatába. Jézus jövetele valóban „a világosság eljövetele": abszolút isteni tény ós valóság, amely ahogyan valóságos történetté lett, úgy azonnal és maradandóan kiemelkedik a történelem folyásából. Ezt fejezi ki 8, 42-ben Jézus igéje: „Én az Istentől jöttem ki és [most is] jövök". Jézus jövetele egyfelől olyan esemény, amelyet a mult időbe tett igealak jelöl meg, másfelől pedig ugyanakkor „jelen" is. 20 0 A döntő eszkatológikus' esemény tehát ez: „Az Ige testté lett". Erre a döntő és végérvényes eseményre teszi a hangsúlyt a negyedik evangélista. 20 1 Innét világosodik meg minden: nemcsak Krisztus jövetele és az Atyához menetele, hanem művének minden ajándéka, Istenhez való viszonyunk megújulása. Mivel Jézus eljövetele ilyen eszkatológikus, nem a történet sodrába illesztett, hanem a fölé emelkedő, azt megítélő valóság, azért „ítélet" a világ számára, hogy „a világosság eljött" (3, 19) és azért „ment át a halálból az. életre' aki hallja Jézus igéjét és hisz abban, aki őt elküldötte" (5 , 24). 20 2 200 v. ö. S t ä h 1 i η: Zum Problem der johanneischen Eschatologie (Zeitschr. f. d. ntl. Wiss. 1934. 33. kötet) 233. lp: A negyedik evangéliumban „beteljesült eszkatológiával van dolgunk". „Már megtörtént minden, aminek meg kellett történnie, Krisztus jfelenléte mindent magában foglal, amit a régiek reménye messze távolban látott és a történelem drámai fordulatokkal telt végére osztott el". 201 Ezt nemcsak a negyedik evangélista tudta és ismerte fel, hanem tudták a szinoptikusok és Pál apostol is. Benne van ennek a döntő eszkatológikus fordulatnak a felismerése már Jézus igéjének összefoglaló jellemzésében: „Az Isten királysága elközelített" és annak hirdetésben, hogy Isten királysága Jézus személyében itt van ,,ti köztetek" (Luk. 17,20; v. ö. Mát. 12,28). Különösen nyomatékot nyer az Isten királyságának Jézusban eszkatológikus valósága a példázatokban (v. ö. Mát. 13). Mindez azt mutatja, hogy nem az evangélisták későbbi felismeréséről van szó, hanem az Isten királyságának már Jézus által hirdetett ,,titká"-ról (Mát. 13,11). Pál apostol ugyanezt hirdeti avval az üzenettel: „Aki Krisztusban van, új termés az" (II. Kor. 5,17). Azonban a szinoptikusoknál éppen úgy, mint Pál apostolnál mindez inkább „titok" marad (v. ö.: „Megváltattunk, de — reménységre!" Róm. 8,24), míg a negyedik evangéliumban az eszkatológikus döntés befejezettsége nyíltan szólal meg és az evangélium üzenetének a tengelyébe kerül. 202 A negyedik evangélium eszkatológiájának ezt a sajátos vonását emeli ki Bultmann is id. tanulmányában annak hangsúlyozásával, hogy Jézus jövetele az eszkatológikus „factum" és hogy „az. ami döntő, megtörtént" (v. ö. id. h. 145. lap). Azonban Bultmann számára az eszkatológiai „most" „a megszólítottság mindenkori mostja" (144. lap), az „aktuális jelen" („aktuelle Gegenwiirtigkeit", v. ö. Holm s't rom: Das eschatologische Denken der Gegenwart. 1936, 248. lap). Ezen a meghatározáson keresztül Bultmann számára az eszkatológikus valóság belefolyik a jelenbe, a történet elveszíti jelentőségét, értelmét veszti Jézus jövetelének „naiv megosztása az első és második parusiába" (u. o. 144. lap), —• végeredményben elveszíti eszkatológikus jellegét az, ami eszkatológikus, és a mindenkori döntésre való felhívás által adott döntési lehetőséggé lesz. Ezzel pedig elsikkad a negyedik evangélium tulajdonképpeni mondanivalója. — (V. ö. még Stählin id. h. 250. k. lpk.). 17* 355
