Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
zéppontba s azt hirdetik: amikor Jézus megszólalt a megtérés igéjének a hirdetésével, akkor „beteljesedett az idő és elérkezett az Isten királysága" (Márk 1, 15), vagyis itt volt a Messiás. A negyedik evangéliumban nem hangzik fel Jézus megtérésre hívó igéje, Isten királyságának a fogalma is éppen csak hogy megcsendül (3, 4). Ez nemcsak azért van így, mivel az evangélista feltételezi a régebbi evangéliumok ismeretét és használatát a gyülekezetben, hanem azért is, mivel az evangéliumnak a témája nem Krisztus igéje, az Isten királyságának a hirdetése, hanem Jézus személye. Ezért hirdeti Jézus a negyedik evangéliumban önmagát és ezért lehet a negyedik evangélium alaptémájának a krisztológiát is mondani. Ha erre gondolunk, akkor megértjük, hogy miért nem helyez döntő hangsúlyt az evangélista arra, hogy részletesebben rajzolja meg Jézus történetét. Jézus valóságos lényét akarja ábrázolni olyan képben, amely feltárja személyének titkát és behatol annak legmélyebb lényegébe. így olyan Krisztus-ábrázolást kapunk, amely „a történeti Jézusnak és a megdicsőült Krisztusnak a belső egységét" vetíti elénk. 18 7 Ez érteti meg, hogy a negyedik evangéliumban háttérbe szorulnak a szinoptikus evangéliumokból ismeretes messiási megjelölések, főként az Emberfia-név. Az evangélista ismeri ezeket és nem akarja őket kiküszöbölni. Ezt mutatja már az is, hogy 1, 35—51 szakaszában sorra előkerülnek ezek a megjelölések. Az is világos, hogy az evangélista pl. ismeri az Emberfia névnek Dán 7-hez kapcsolódó apokalyptikus értelmét (v. ö. kül. 3, 13—14 magyarázatát!). Azonban az Emberfia képzetével kapcsolatban a negyedik evangéliumban a döntő mozzanat az, hogy a mennyből száll alá (3, 13) s hogy tőle „az Isten angyalai szállnak fel és szállnak alá" reá (1, 51), vagyis, hogy általa Isten szól s hogy ő Isten kinyilatkoztatásának a hordozója. Ezzel az Emberfia-név is Jézus személyi titkának a jelévé válik s az apokalyptikus mozzanat elhanyagolásával emezt állítja homloktérbe. Jézus személyének a titkát azonban az evangélista főként az „Isten Fia" vagy röviden „a Fiú" névbe sűríti össze. Ily módon az újszövetségi krisztológiának azok az Ószövetségre mutató és a zsidó írástudománynyal, főként az apokalyptikus gondolkodással összefüggő vonásai, melyek a szinoptikus evangéliumokban, de még Pál apostolnál is olyan szembetűnőek, elhalványodnak és helyt adnak a görögül beszélő, és a pogány világban járatos gyülekezet számára közérthető, „univerzalisztikus" fogalmazásnak. Egyes vonásokat ez a fogalmazás nyilván kölcsönzött a görög misztika szóhasználatábó 18 8 a nélkül, hogy a negyedik evangélium gondolkodása sajátos értelemben „misztikus" volna. Nem is lehet helyes értelemben János evangéliuma misztikájáról beszélni, mint azt 187 v. ö. Schneider Johannes: Die Christusschau des Johannes-evangeliums, 1935. 9. lap. — A negyedik evangélium krisztológiájára nézve v. ö. íöként L U tgert Wilhelm: Die Johanneische Christologie c. alapvető művét, 2. kiad. 191G. Továbbá v. ö. Bultmann: Die Christologie des Ν. T's („Glauben und Verstehen") 263 k. lpk. 188 Ilyen elsősorban az, hogy a Fiú az „Atyában" és az Atya a „Fiúban" van, v.o. ]0, S8: 14, 10. 11. 20; 17, 21. Azonban ezek a kifejezési formák már csak azért sem vehetők a misztika értelmében, mert egyfelől hiányzik az evangéliumban minden utalás arra, hogy az így kifejezett közösség Krisztus és az Atya között misztikus úton, eksztázis által jönne létre, másfelől pedig hiányzik az Atya és Fiú viszonyában a misztikus egyesülés (unió) képezte is. •347
