Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
mazik· Csak amikor a montánisták eretnek szektája tanítását jórészt János evangéliumának azokra a helyeire alapozta, melyek a Paraklétoszról szólnak, próbált ellenük 170 táján egy antimontanisztikus irányzat (az ú. n. „alogusok") avval küzdeni, hogy a negyedik evangéliumot a közegyházi felfogással ellentétben János apostol ellenfelétől, a gnosztikus Kerinthostól származtatta. Ez azonban nem ingathatta meg az evangélium tekintélyét s számunkra is csak azt tanúsítja, hogy az ókori egyházban vitán felül állott a negyedik evangéliumnak Jánostól való származása. 3. A János apostolra vonatkozó óegyházi hagyományt a történeti kritika az utolsó emberöltők folyamán két irányban is igyekezett kétségbe vonni, ill. annak megbízhatóságát vitássá tenni. Egyfelől hivatkoztak a fentemlített Papias hierapolisi püspöknek egy nyilatkozatára, melyet Eusebios őrzött meg egyháztörténetében. „Nem restellem a fáradságot, —- írja Papias, — hogy amit egykor jól megtanultam a vénektől és jól megjegyeztem, egybevessem [az Ur igéinek] a magyarázatával, amennyiben kezeskedem azok igazságáért. Mert nem örvendeztem azoknak, akik sokat beszélnek, — mint ahogy a sokaság teszi, — hanem inkább azoknak örültem, akik az igazat tanítják. ·. Ha pedig jött valaki, aki a vének tanítványa volt, akkor kikérdeztem őket a vének beszédei felől, hogy mit mondott („eipen") András vagy Péter vagy Fülöp vagy Tamás vagy Jakab vagy János vagy Máté vagy más valaki az Ur tanítványai közül és hogy mit mondanak („leguszin") Aristion és a vén (preszbüterosz") János, az Ürnak tanítványai. Mert azt, ami könyvekből származik, nem tartottam olyan értékesnek a magam számára, mint azt, ami eleven és megmaradó hangból származik". (Eus. hist. eccl. III, 39, 3— 4·) Papiasnak ezt a nyilatkozatát már Eusebius úgy .próbálta értékesíteni, hogy benne két Jánosról van szó: az apostolról, akit Papias az első helyen említ és egy másik „vén János"-ról, vagy ahogyan a görög szóval mondani szokták: „János presbiter"ről. Eusebius ezt a feltevést abból az érdekből képviselte, hogy János presbiternek tulajdoníthassa a Mennyei Jelenésekről írt könyvet, melyet nem tekintett teljes értékű kanonikus írásnak s melyet éppen azért nem akart az apostoltól származtatni. A jelenkori kutatók egy jelentős része (így pl.' Harnack, a századforduló nagyhírű teológusa, berlini egyetemi professzor, vagy Streeter, a volt kiváló oxfordi professzor) szintén úgy vélte, hogy Papias két Jánosról tudott, akik mindketten „az Ur tanítványai" voltak. Egyik közülük János az apostol, a Zebedeus fia, ezt azonban — úgy vélik, — Papias nem ismerte, csak hallotta, hogy az Űrnak ez a tanítványa mit „mondott". A másik pedig „János presbiter": e kutatók véleménye szerint ez élt Efezusban, őt ismerte Papias és tőle tudakolta, hogy mit „mond"· A későbbi egyházi hagyomány azután és pedig már Irenaeus is — vélik e kutatók. — összetévesztette ezt az efezusi János presbiteri János apostollal. így alakult volna ki az a meggyőződés, hogy a negyedik evangéliumot Jánös apostol, a Zebedeus fia írta, holott az e feltevés szerint valószínűleg az efezusi János presbiter műve. Ez a feltevés első pillanatra nagyon megnyerőnek látszik és talán alkalmas volna arra is, hogy könnyebben megértsük az evangélium keletkezésének a titkát, nevezetesen azt, hogy az evangélista Jézust olyan színekkel ábrázolja, melyeket nagyon nehéz — megszokott előfeltevéseink alapján, — egy Jézus legszűkebb környezetébe tartozó tanítványnak és apostolnak tulajdonítani. Közelebbi vizsgálatnál azonban nemcsak az tűnik ki, hogy a feltevés alapja nagyon ingatag, hanem az is, hogy nem könnyít azokon a nehézségeken sem, melyeket az a körülmény rejt magában, hogy Jézusnak egy közvetlen tanítványa és apostola írta az evangéliumot. Papias t. i- mindkét Jánost ugyanazzal a megjelöléssel mondja „az Űr tanítványának". Nem látszik valószínűnek, hogy e kifejezést egy és ugyanazon mondatban kétféle értelemben használta volna egyszer az apostolokra, másodszor pedig más, tágabb értelemben vett tanítványokra. Nehézséget rejt mindenesetre magában az a mozzanat, hogy Papias felsorolásában kétszer említi -Jánost. De a felsorolás nyilván két szakaszra tagolódik: először Papias azokra utal, amiket másodkézből hallott, hogy az illetők mit „mondtak", azután utal azokra, akikkel közvetlen és rendszeres érint•331
