Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - II. Az evangélista és műve

szövevényes útvesztőit, hanem inkább csak arra törekszünk, hogy az evangélium szerzőjére, keletkezésére és jellegére vonatkozó legfontosabb szempontokat foglaljuk össze. r 1. Az evangélista „A szemtanú". A negyedik evangélium az olvasók előtt úgy jelentkezik, mint szemtanú műve. A szerző ugyan nem büszkélkedik szemtanú voltával, még kevésbbé formálja mondanivalóját úgy, mintha saját emlékezéseit írná le. Ennek ellenére az elbeszélés folyamán világosan és félre nem érthető módon tudtunkra adja, hogy aki Jézus történetének szemtanúja volt. A legfontosabb hely ebből a szempontból 19, 35: Jézus halálának a történetében egyik — mai szempontból viszonylag alárendelt, de az evangélium keletkezési viszonyai közt nyilván fontos — mozzanatnál, (amikor elmondja, hogy a római katona dárdájával megnyitotta Jézus oldalát s hogy erre vér és víz jött ki belőle), hangsúlyozottan kiemeli: „Erről tanúbizonyságot tett az, aki látta s tanúbizonysága igaz". Ennél a mondatnál a szemtanú-szerző magára a megdicsőült Krisztusra hivatkozik. „Amaz tudja, hogy igazat mond" (1. 19, 35 magyarázatát.). Mindenféle gnosztikus tanítással szemben, — mely kétségbevonta, hogy Jézus a kereszten valósággal meghalt, ill., hogy Jézus halt meg a kereszten, — az evangélista mintegy a megdicsőült Krisztus színe előtt, valósággal eskü alatt vallja, hogy mindaz igaz, amit Jézus haláláról mond. Ugyancsak a személyes visszaemlékezésének a ragyogása tükröződik a prológus mondatán: „Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének a dicsőségét" (1, 14). Ebben a mondatban ugyan esetleg lehetne a „látást" szellemi, intuitív, vagy éppenséggel „misztikus" látásra is vonatkoztatni. Azonban már a görög szövegben levő ige ,,έθεασάμεθα'' tiltakozik ez ellen a feltevés ellen, ha gondolunk arra, hogy ugyanez az ige a negyedik evangéliumban ismételten megtalálható olyan helyeken, melyeken szükségképpen testi szemekkel való látásról van szó (1. 1, 14 magyarázatát). Ha pedig még hozzávesszük ehhez azt, amit I. Ján. 1, 1—3 verseiben ugyanaz a szerző ír, akkor nyilvánvaló, hogy ezekben a versekben a szemtanú jelentkezik: „Amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk s amit kezünk megtapogatott, ... ezt, amit láttunk és hallottunk, hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségtek legyen velünk". Azt, amit a szerző látott és hallott s amit az evangéliumában leír, ott ugyancsak azért tanúsítja, hogy — mint mondja, — „ti is higgyetek" (19, 35). Hangsúlyozni kell, hogy noha a szerző nem úgy adja elő azt, amit Jézus történetéről elmond, mintha személyes visszaemlékezéseket tárna olvasói elé, — az említett versekben mégis világosan és félreérthetetlenül mint szemtanú beszél. „A szeretett tanítvány". Ki ez a szemtanú? Az evangélista sehol sem nevezi meg magát. Viszont a szerzőre utal annak a tanítványi körnek a nyilatkozata, mely 21, 24-et az evangéliumhoz fűzte. Ez a tanítványi kör tanúsítja, hogy „a tanítvány" az, aki az evangéliumban elmondottakról tanúbizonyságot •326