Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Az Ige testté lett (1,1-18)

csodává lett látásnak a remegő féltésével. A szemtanú jelentkezik így. De az evangélista több mint a szokott értelemben vett szemtanú. Hiszen a kortársak közül százan és ezren „látták" Jézust, hallották tanítását, sokan tanúi lettek csodálatos cselekedeteinek. Mégsem „láttak" semmit. Csukott füllel és behunyt szemmel mentek el a mellett, amit hallottak és láttak: nem tárult fel előttük „az ő dicsősége". Az, amire az evangélista visszaemlékezik, több, mint amit a szemtanú szemeivel láthat és füleivel hallhat, noha a görög ige hangsúlyozottan olyan látásra is utal, amely érzékszerveink körében megy végbe (v. ö. Ján. 1, 32; 1, 38; 4, 35; 6. 5; 11, 45). De az érzékszervek látásában feltárul valami, amit testi szemekkel nem lehet észrevenni s amit csak a hit láthat meg. Amit pedig a hit meglátott, az több, mint a földön járó Jézusnak taíán törékeny emberi alakja, több, mint egyes cselekedetek, még akkor is, ha értelmünk számára csodának minősülnek. A tanítvány szeme előtt feltárult Jézus tanításában, cselekedeteiben, mindabban, amit véghezvitt és ami életsorsává lett, az Ige örökkévaló isteni dicsősége. Erről tesz bizonyságot egész evangéliuma, amely mindenben, még a gyalázat fáján, a golgotai kereszten is meglátja az isteni dicsőségnek minden sötétséget elűző, mindent világossággal elárasztó ragyogását. A magyar „dicsőség" szó csak nagyon fogyatékosan és tökéletlenül tükrözteti a görög szövegben található bóHa szó értelmét. E szó jelentése az általános görög nyelvhasználatban két irányba tagolódik. Jelentése általában „nézet", „vélemény"; és pedig egyfelől valakinek a „nézete", „véleménye", másfelől pedig az a nézet, vélemény, amelyet mások valaki felől alkotnak s ennek alapján „becsület", „hírnév". Ennek a jelentésnek egyik elágazása, hogy bóSa annyit is jelent, mint „pompa", „ragyogás". Ez utóbbi jelentésváltozatok szolgáltatták az alapot ahhoz, hogy az Ószövetség görög fordítói a héber „kábád" szót görögül bóEa -nak fordítsák- Az Ószövetség a kábád szóval, melyet magyar bibliánk „dicsőségének fordít, Isten megjelenésének a — többször természeti jelenségekben, pl. „emésztő tűz"-ben (II. Móz. 24, 17), vagy felhőben és tűzben, (II. Mózes 40, 34—38; Zsolt. 97, 1. kk.) megnyilatkozó — ragyogó fenségét jelöli meg. Pontosabban a kábód szó a transcendens és mégis e világban jelenlévő Isten kinyilatkoztatott jelenlétét fejezi ki- Istennek ez a „dicsősége", a szavakba nem is foglalható ragyogó fensége tölti be az egész földet (Ezs. 6, 3; Zsolt. 72, 19). Ez a „dicsőség" Isten „becsülete", „tisztessége", mely népe részéről elismerést, előtte való meghajlást és szolgálatot követel. így kell Istennek „dicsőséget", • „tisztességet" adni, ill. őt, „nevét" „dicsőíteni" (pl. Zsolt. 29, 1. kk.; 66, 2; 96, 7—10; 115, 1; Jer. 13, 16, stb.). Amikor az Ószövetség görög fordítói a héber „kábód" fogalomkörének a fordítására a görög hó?a szót választották, akkor a bibliai szóhasználat keretei közt a görög bó£a szó értelme igen nagy változásokon jnent keresztül. Az Újszövetség is ennek az ószövetségi használatnak az alapján alkalmazza a kifejezést. Istennek ezt a ragyogó fényességben megnyilatkozó transcendens fenségét hirdeti a karácsonyi történetben az angyalok éneke (Luk. 2, 9). Isten dicsőségét hirdeti, Istent dicsőíti az apostolokkal az élén az egész újszövetségi gyülekezet (v. öpl. Róm. 11, 36; 16, 27; Gal. 1, 5; Ef. 3, 21; Fii- 4, 20; I. Pét. 4. 11; Jel. 7, 12, stb.). Az Újszövetség azonban nemcsak átveszi és folytatja az ószövetségi szóhasználatot, hanem annak új fordulatot is ad s e fordulatban benne rejtőzik az újszövetségi kinyilatkoztatás és a keresztyén gyülekezet hitének egész dinamikus gazdagsága. Ez az új fordulat abban jelentkezik, hogy az Újszövetség a „dicsőség Istene" (Csel. 7, 2) mellett látja Krisztust. „a dicsőség Urát" (I- Kor. 2,8; Jak. 2,1). Az ószövetségi igéret ebben 3 A testié lett Ige 33