Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Az evangélium függeléke (21. fejezet)

18. 19. 20. 21. 22. 23. 1 elszomorodott, hogy harmadszor mondta neki: szeretsz-e -engemet? És felelt neki: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek. Mondta neki Jézus: Legeltesd az én juhaimat! Bizony, bizony mondom neked, amikor még ifjabb voltál, magad övezted fel magadat és odamentél, ahova akartál. De mikor majd megöregszel, kinyújtod kezedet, más övez fel és oda visz, ahova nem akarod. Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, minő halállal dicsőíti majd meg az Istent. S ezt mondván így szólt hozzá: Kövess engemet! Péter pedig megfordulván, látta, hogy követi a tanítvány, akit Jézus szeretett, az, aki ama vacsora közben az ő kebelére hajolt s mondotta: Uram, ki az, aki elárul tégedet? Ezt látta meg Péter s ekkor azt mondta Jézusnak: Uram, ezzel pedig mi lesz? 'Jézus ezt felelte neki: Ha azt akarom, hogy megmaradjon, mígnem eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engemet! Ezért terjedt el a híresztelés a testvérek között, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem mondotta neki, hogy nem hal meg, hanem csak: Ha azt akarom, hogy megmaradjon, mígnem eljövök, mit tartozik rád? A következő szakasz közvetlenül kapcsolódik az előzőhöz, mintegy átugorva a 14. verset. A kapcsolás azonban csak az együttes étkezésre utal, egyebekben a következő beszélgetésnek kerete egyáltalán nincs, a 21, 2-ben említett tanítványokról többé nincs szó, csak a „szeretett tanítvány" tűnik fel még egyszer a 20. versben. De az olvasó nem is ügyel a keret hiányára, annyira megragadja és teljesen lefoglalja a következő beszélgetés belső szépsége. Jézus Simon Péterhez fordul szavával: az író teljes nevén nevezi Pétert s már ez is ünnepélyes színt kölcsönöz a következő beszélgetésnek. Ezt még fokozza Jézus megszólításának az ünnepélyessége: „Simon, János fia" (v. ö. 1, 43). Háromszor fordul Jézus ugyanavval a kérdéssel Péterhez: „Szeretsz-e engemet?" Az első alkalommal hozzáteszi: „Szeretsz-e engemet inkább, mint ezek", t. i. a többi tanítvány. Ez a hozzátétel utalás Péternek a fogadkozására; mellyel magát tanítvány-társai fölé emelte: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom!" (Mát. 26, 33; Márk. 14, 29) és „Életemet adom érted!" (Ján. 13, 37). Péter feleletében mélységes alázat nyilatkozik meg: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!" A görög szöveg kifejezéseinek a finomságát a magyar fordítás nem tudja érzékeltetni. Jézus Péterhez avval a kérdéssel fordul: szereti^e, s ezt a 'görög szöveg avval az igével jelöli meg, melyet az Újszövetség s azóta a keresztyénség is a „szeret" megjelölésére használ (¿n-a-rrav). „Szeretni" ebben a keresztyén értelemben nem az érzelmek hullámzásából fakadó vágyódást, azt az indulatot jelenti, amellyel ragaszkodunk ahhoz és magunkévá akarjuk tenni, birtokolni akarjuk azt, akit szeretünk, hanem jelenti a cselekvő szeretetet, önmagunk átadását ,és odaajándékozását, odaáldozását önmagunknak, hogy szolgáljunk annak, akit szeretünk és egészen az övé legyünk. Ezt a cselekvő és szolgáló, alázatos tanítványi szeretetet keresi Jézus Péternél. Péter azonban nem válaszol ugyanavval az igével, mellyel Jézus őt kérdezte, noha igennel felel. Az az ige, melyet a görög szöveg Péter feleletében alkalmaz, 272