Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
20, 11—18: Jézus megjelenik a Magdalából való Máriának. Mária pedig kívül állott a sírnál, zokogva. Miközben ott zokogott, előrehajolt, be a sírba és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, egyik fejtől, másik lábtól, ahol Jézus teste feküdt. S azok azt mondták neki: Asszony, miért sírsz? Ö felelt nekik: Elvitték az én Uramat s nem tudom, hová tették. Ezt mondva hátrafordult és látta Jézust ott állani, de nem tudta, hogy Jézus az. Mondta neki Jézus: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ö pedig abban a hiszemben, hogy a kertész az, azt mondta neki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted s én elviszem. Mond +a neki Jézus: Mária! Az megfordulva azt mondta neki héber nyelven: Rabbuni! (Ami annyit jelent: „mester"). De Jézus azt mondta neki: Ne fogj engem, mert még nem mentem fel az Atyához. De menj el az én testvéreimhez és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez! Ekkor a Magdalából való Mária elment és hírül vitte a tanítványoknak: Láttam az Urat, s hogy ezeket mondotta neki. Péter és a „másik- tanítvány" visszatérnek felfedezésükkel otthonukba. Mária-azonban, aki velük nyilván ismét elment a sírhoz, ott marad, de kívül, a sírkamra mellett áll és siratja Jézust. Ekkor jelenik meg neki a két angyal és kérdi tőle, hogy miért sír. Az angyali jelenésnek azonban nincs folytatása, az angyal nem küldi őt üzenettel a tanítványokhoz, mint a szinoptikus tudósítás szerint. Közben pedig megszólítja őt Jézus, aki mögötte áll s akit nem ismer meg: ahogyan az emmausi tanítványok sem ismerik fel útitársukat, úgy Mária sem Jézust. A feltámadott Krisztust nem ismeri fel szemünk természetes látása, neki magának kell megismertetnie magát. Jézus éppen úgy, mint az angyal, azt kérdi Máriától: miért sír? Már ez a kérdés is arra akar figyelmeztetni: Mária sírása értelmetlen, mert tanácstalan emberi gyászolásában azt a Jézust keresi, aki meghalt s aki már nincs is. De Mária ezt nem ismeri fel, elvakult emberi szemeivel a kertészt gyanítja az előtte álló Jézusban s úgy beszél hozzá, mint akinek tudnia és ismernie kell minden bánatát és annak okát. De Jézus néven szólítja őt: Mária. Ekkor mintha hályog esne le szeméről, úgy ismeri fel a „Mestert" és szólítja őt a régi, bizalmas megszólítással: Rabbuni! Sokszor vetik fel a kérdést, hogy vájjon miről ismerte fel Mária Jézust. Erre a kérdésre avval szoktak felelni, hogy Jézus azon a néven szólította őt, mellyel már sokszor szólította és bizonyára felismerte hangjának szeretettel teljes csengéséről is. Ennél a kissé szentimentális értelmezésnél fontosabb, ha arra utalunk, hogy a jó Pásztor ismeri az ő juhait, nevükön szólítja őket és az övéi is ismerik őt (10, 3—4): „Neveden szólítottalak, enyém vagy!" — mondja az Ür (Ezs. 43, 1). így szólítja Krisztus övéit, s ha emberi szemük nem látja őt, noha előttük áll, mégis meghallják a jó Pásztor hívását. Mária is így ismeri fel a „Mestert". De még mindig csak azt a „mestert", tanítót látja benne, aki egykor volt, s önkénytelenül is meg akarja őt fogni, hogy a magáévá tegye. De a feltámadott Krisztus már nem emberi formája szerint azoké, akik őt mesterüknek tudják. Ezért Jézus nem is fogadja el Máriának ezt az emberi • 261 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 11. 12. 15. 14. 15. 16. 17. 11. 12. 15. 14. 15. 16. 17.
