Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
De nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükért hisznek majd énbennem, hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te, Atyám, énbennem vagy, én pedig tebenned: legyenek ők is bennünk, hogy higgye a világ: te küldöttéi engemet. Én pedig nekik adtam a dicsőséget, melyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én bennük, te pedig bennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek s a világ felismerje, hogy te küldtél engemet s őket is úgy szeretted, ahogy engemet szerettél. Atyám, azt akarom, hogy ahol én vagyok, azok is ott legyenek velem, akiket nekem adtál: lássák dicsőségemet, melyet nekem adtál, mert szerettél engemet, [már] a világ teremtése előtt [is]. Igazságos Atyám! a világ nem ismert meg téged, én azonban megismertelek s ők is megismerték, hogy te küldöttéi engemet. Én azonban megismertettem velük nevedet és [ezentúl is] megismertetem, hogy bennük legyen a szeretet, mellyel szerettél engemet, s én is bennük legyek. A főpapi imádság utolsó szakasza egyfelől új nyomatékkal hangsúlyozza azt a könyörgést, hogy a gyülekezet egy legyen s egysége Krisztusnak az Atyával való egységében gyökerezzen, ill. abba épüljön bele. Másfelől pedig a záró mondatokban (24—26. versek) összefoglalódik az imádság legfontosabb tartalma. Már az eddigiekben is úgy könyörgött Jézus tanítványaiért, hogy a tanítványok köre kitágult a gyülekezetté, az Egyházzá. A következő versben ez hangsúlyozott formát nyer akkor, amikor Jézus tekintete azok felé fordul, akik a tanítványok igéje által hisznek majd benne. A tanítványok Krisztus tanúi (v. ö. 15, 27), ezért beszédjük, az ige, melyet hirdetnek, hitet teremt. A tanítvány így viszi véghez azokat a dolgokat, melyeket Jézus is cselekedett (v. ö. 14,12). Azok közt a cselekedetek közt, melyeket véghez visz, a legnagyobb az, hogy igéje nyomán hit támad, épül a gyülekezet és gyarapodik azoknak a serege, akik a tanítvány hirdette ige által hisznek Krisztusban. A gyülekezetért, az Egyházért pedig Jézus olyan értelemben könyörög, hogy „mindnyájan egyek legyenek". A tanítványok egymás közti egysége Jézus könyörgésének a célja. Ennek az egységnek az értelmét pedig az adja meg, hogy az Atya Krisztusban, Krisztus pedig az Atyában van (v. ö. 10, 38; 14, 10. 20). Az Atyának és Krisztusnak az egysége az ősképe, a gyökere és a példaképe a gyülekezet egységének. Krisztusnak és az Atyának az egysége pedig az engedelmességnek, a szolgálatnak és a szeretetnek az egysége. Krisztus oly értelemben egy az Atyával, hogy nem a maga akaratát cselekszi, hanem Istennek engedelmeskedik és szolgál; isteni küldetésben jár; nem önmagából szól, nem önmagát, hanem Isten igéjét és akaratát hirdeti. Az Egyház egysége sem külső, szervezeti e világi egység, — noha az Egyháznak küzdenie kell a versengésből, irigységből és más bűnös emberi indulatokból származó szakadások és viszályok ellen! (v. ö. I. Kor, 1, 10) — hanem az Isten iránti engedelmességnek, a kölcsönös szolgálatnak és a szeretetnek az egysége. A tanítványoknak teljesen egységeseknek kell lenniök „egyazon értelemben és a [dolgoknak] azonos megítélésében" (I. Kor. 1,10) s erre kell felépülnie az egymás iránti szeretet kölcsönös szolgálatának (v. ö. 13, 34). Evvel az 231 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. \ 20. 21. \
