Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Az Ige testté lett (1,1-18)

5 . gosságra átvitt értelemben. Élet és világosság éppen olyan elválaszthatatalanul összetartoznak, mint halál és sötétség. Isten maga a világosság, akiben nincs semmi sötétség (I. Ján. 1, 5), körülveszi magát világossággal, „mintegy köntössel" (Zsolt. 104, 2) és övéinek „örök világossága" (Ézs. 60, 19 kk.). Az Isten által ajándékozott üdvösség is „világosság", v. ö. pl. Ézs. 9, 1; 60, 1—3: Isten tesz alkalmassá bennünket, hogy részesedjünk „ a szentek örökségében, a világosságban" (Kol. 1, 12). Krisztus megváltottjai éppen azért „a világosság fiai" (I. Tessz. 5, 5). Az Igében lévő életből áradt az emberekre a világosság, mondja a prológus. Az Igéből származik minden világosság. Ennél a megállapításnál nem az a fontos és nem azon van a hangsúly, hogy az Igéből a világra áradó élet a világosság ajándékával teremti meg emberlétünk egyik alapvető feltételét, hogy a világban tájékozódni és ennek révén mozogni, cselekedni tudjunk. A hangsúly inkább azon van, hogy az Igéből ránk áradó világosság teszi lehetővé számunkra Isten megismerését és vele együtt azt, hogy Istennel való közösségünk tőlünk igenelt, életeleven közösség, valóságos élet legyen. Az Ige világossága, mellyel bennünket eláraszt: a kinyilatkoztatás. A kinyilatkoztatás azonban nem pusztára ismeretek közlése Istenről és a hit dolgairól, amelyekhez az erkölcsi törvény követelései járulnak még hozzá, hanem Istennek az az önmagát felfedő cselekvése, mellyel bennünket Igéje által közösségébe von bele és örök életben részesít. Ilyen értelemben kell vennünk, hogy „az élet az emberek világossága volt". Meg kell figyelnünk azt is, hogy a Logos a prológus szerint nemcsak egyes kiválasztott kegyeseknek még kevésbbé egy választott népnek, Izraelnek volt a világosság, hanem általában az embereké: az evangélista mindjárt műve elején hangsúlyozza, hogy a Krisztusban lett kinyilatkoztatás és váltság felülemelkedik az Ószövetség korlátain és az egész emberiséget megváltó, isteni világossággal elárasztó kinyilatkoztatássá lesz. • Az Igének a világossága „a sötétségben fénylik", Krisztus kinyilatkoztatását az ellene lázadó világnak hozza. Ezzel a mondattal a prológus egyfelől tömör rövidséggel megjelöli az egész evangélium témáját, — mi más a krisztusi kinyilatkoztatás, mint isteni világosságnak sötétségben való ragyogtatása! Másfelől azonban rávilágít ez a mondat arra is, hogy miért a golgotai kereszten éri el csúcspontját és céljának beteljesedését a kinyilatkoztatás. Krisztus világossága a sötétségben, vagyis az ellene lázadó világban fénylik. Hogy hogyan, miképen sötétedett el az Istentől az Ige által teremtett világ, vagyis hogyan lázadt fel a teremtmény Teremtője, Ura és Királya ellen, arról az evangélista nem szól. Ez a kérdés az üdvösség szempontjából mellékes és csak emberi kíváncsiságunk, a mindent tudni és megérteni akaró, a paradicsomi kígyó cselvetésétől rabul ejtett értelmünk teszi fel. Az evangélista számára elég, hogy a világ a sötétség hatalmába került s elég neki az a megállapítás is, hogy — Isten csodálatos kegyelméből — itt ragyog, fénylik a világban Isten Igéjének a világossága. Ez a világosság nemcsak a praeexistens Logos ajándéka, amely a prófétai kinyilatkoztatás igéin keresztül jutott el az emberiséghez, hanem mint a krisztusi váltság világossága immár állandóan, mint időtlen és időfölöttivé lett jelen fényeskedik, ragyog és világít, hogy betöltse üdvösségének világosságával az egész világot. Pedig „a sötétség nem fogadta azt be". A görög kifejezés elsősorban valószínűleg azt mondja, hogy a sötétség elzárkózott a világosság elől s hogy nem fogadta el, azaz nem sajátította el, nem tette 24