Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
ez a közvetlensége pedig abban gyökerezik, hogy a tanítvány „szeretetre ébredt" és most szereti Krisztust, hitre jutott és hitben él. Hitével megragadta Krisztust és pedig hiszi azt, hogy az „Atyától jött", származik, vagy más szóval, hogy az Atyával való közösség, a vele való ' egység lényének végső titka. Krisztus személyének a titkát s ennek a titoknak a végső summáját újból összefoglalja Krisztus igéje: „az Atyától jött ki", tőle származik, az Atyával való egysége határozza meg lényét, cselekvését. S ez pontosabban annyit jelent, hogy a Fiú, mint az Atya Egyszülöttje (1, 18; v. ö. „minden teremtmény elsőszülöttje", Kol. 1, 18) jelent meg a világban. Kijött Istentől, — „az Ige testté lett" (1, 14) — hogy mint Isten küldötte nyilatkoztassa ki az Atyát és véghez vigye a váltság művét. „A világba jött", érkezett, mert az Atya küldötte és isteni küldetést teljesít a világban a megváltás művének a véghezvitelével. Ezt a küldetést teljesíti akkor is és teszi teljessé, amikor „ismét elhagyja a világot és az Atyához megy". Amikor a tanítvány hitre jutott, akkor megszűnik Jézus igéjének a képszerűsége, „nyilt" beszéddé lesz, mert közvetlen utat enged Istenhez. Ez a hit érti meg és ily értelemben „tudja", hogy Krisztus „mindent tud és nincs szüksége arra, hogy kérdezze valaki". Éppen a búcsúbeszédek mutatták meg ismételten, hogy Jézus belelát tanítványainak a lelkébe és tudja, mi mozgatja őket, még mielőtt kérdezték volna őt (v. ö. 16, 17—19). Ezért tökéletesen nyilatkoztatja ki magát, még mielőtt bárki feltette volna neki a kérdést, ő már felelt arra. Nem olyan, mint azok az emberek, akik saját lényüket és azt is, ami a másik számára fontos, csak akkor tudják kinyilvánítani, amikor kérdezik őket. Krisztusnak „nincs szüksége arra, hogy kérdezze valaki": kérdezés nélkül is tökéletes feleletet ad. Ez éppen a bizonysága Jézus isteni hatalmának és küldetésének, annak, hogy az Atyától jött. Jézus pedig elfogadja ezt a hitet, így lesz az vaMásitétellé a tanítvány ajkán. 10 0 Hitté és vallástétellé azonban nem abban az értelemben lesz, hogy az a tanítvány számára egyszersmindenkorra biztosítaná a Krisztushoz való viszonyt s hogy e hit minden, kísértéstől és hullámzástól ment, magabiztos tulajdon volna. Ennek a hitnek mindig új vallástételben kell aktualizálódnia és a vallástételnek mindig új bizonyságtételben kell valósulnia. Mert a tanítványra is elkövetkezik az „óra". A kinyilatkoztatásnak és Isten cselekvésének az órája pedig nemcsak a kegyelem ideje, hanem egyúttal a tanítvány számára a megkísértetésnek és a próbatételnek is az órája. Zak. 13, 7 igéjére emlékeztetve mondja az ige, hogy akkor a tanítványok is szétszóródnak, „kiki az otthonába" és egyedül hagyják Urukat. Krisztus azonban, — noha Márk 15, 34; Mát. 27, 46 szerint megtapasztalta az Istentől való elhagyatottság mélységeit is! — nem marad egyedül, mert „az Atya vele van" akkor is. Hiszen akkor, a kereszt elhagyatottságában is isteni küldetést teljesít és a kereszt gyalázatának a vállalásával is Istennek szolgál. Önmagában, de még hitében sem bízhatik a tanítvány: ha elközelít a kísértések és megpróbáltatások órája, igen könnyen elbukik. Jézus nem is azzal biztatja, hogy a tanítvány erkölcsi elhatározásának az ereje győz majd, hanem arra utal, hogy az üdv békességét csak ajándékként 100 Jézus feleletében a ,.Most hisztek" mondatot kérdésnek is szokták felfogni (így a szokott magyar bibliafordítás is). De a szöveg összefüggése szerint helyesebb, ha nem kérdésnek, hanem kijelentő mondatnak vesszük s úgy értjük, hogy Jézus általa elfogadja és igenli a tanítványok vallástételét. 28. 29. 30. 31. 32. 33. •223
