Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

* 15. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 15, 1. tosabban vesszük szemügyre. Mert ha a második menet helyenként ugyanazokat a mozzanatakat hozza is, mint az első, még sincs egyszerű ismétléssel dolgunk, hanem a gondolat általában nemcsak új fogalmazást nyer, hanem új irányt is vesz, úgyhogy új színezetet nyer. A búcsúbeszédeknek ebben a második részében főként három gondolatkört lehet megkülönböztetni, amely az elsőhöz képest továbbfejlődést, ill. új színeződést mutat. Az első ezek közt a tanítványnak, — ill. a gyülekezetnek, — a viszonya Krisztushoz. Ezt a viszonyt világítja meg egyfelől annak a hangsúlyozása, hogy az Krisztus választásán (15, 16) alapul, más szóval azon, hogy Krisztus a tanítványban „marad". De másfelől ez a viszony azonnal követeléssé is válik: „Maradjátok énbennem, miként én is tibennetek!" (15, 4). Főként a tanítványnak, ill. a gyülekezetnek és Krisztusnak ezt a viszonyát állítja elénk az első nagyobb szakász: 15, 1—17. A második gondolatkör a tanítványnak és gyülekezetnek a világban való helyzetét, ill. a világhoz való viszonyát világítja meg. A főhangsúly itt arra esik, hogy a világ „gyűlöli", üldözi és kitaszítja a tanítványt."Az alapgondolatot Zsolt. 69, 5 idézete szólaltatja meg: „Ok nélikül gyűlöltek engemet" (15, 25). Ez a gondolatkör uralkodik a 15. fejezet második felében (15, 17—25), de vissza-visszatér a 16. fejezetbén is. Végül a harmadik gondolatkör témája a Paraklétosz. Három szakasz világítja meg a Paraklétosz művét (15, 26—27; 16, 5—-11. 12—15), mint bizonyságtételt és mint Segítőt abban a harcban, melyben a tanítvány a világgal szemben áll. 16, 25—33 a búcsúbeszédek lezárásául szolgál: ebben a szakaszban csodálatoson egyesül az Ígéret, a buzdítás, a vigasztalás és az erősítés s minden összefoglalódik abban az igében: „Mindezt azért mondottam, hogy bennem békességetek legyen. A világban nyomorúságtok van, de bízzatok, én legyőztem a világot". Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőmíves. Minden szőlővesszőt rajtam, mely nem terem gyümölcsöt, lemetsz és megtisztítja mindegyiket, amelyik gyümölcsöt terem, hogy több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, melyet szóltam hozzátok: maradjatok énbennem s én is tibennetek [maradok]. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem csak ha a szőlőtőkén marad, úgy ti sem [teremhettek gyümölcsöt], ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki énbennem marad s én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző és elszárad. Azután összegyűjtik, tűzrevetik őket és elégnek. Ha énbennem maradtok és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok és elnyerítek. Az én Atyám azáltal dicsőül meg, hogy bőségesen teremtek gyümölcsöt s az én tanítványaim lesztek. A búcsúbeszédek második menete a negyedik evangéliumnak egyik legmegragadóbb „képét" állítja elénk: Jézus az igazi szőlőtő?

4 Jézus magát az igazi szőlőtőnek mondja. Nem azt mondja: én olyan vagyok, mint egy szőlőtő. Ez „hasonlat", „képes kifejezés", „példázat" volna. Allegóriává ez a képes kifejezés akkor válna, ha pl. a szőlőtő 04 V. ö. a ,,Fü gge 1 é k"-ben ,,Az igazi szőlőtő" c. alatt. •208