Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
27. 28. A 27. vers az eddigieknél is világosabban tükrözteti a búcsúzás hangulatát. A búcsúköszöntésre 9 0 világosan utalva mondja Jézus, hogy „békességet hagy rájuk", békességet „ad", ajándékoz nekik. De amit Jézus tanítványainak ad, több, mint amit a távozó vendég vagy valamilyen kedves hozzátartozó ad utolsó kívánságul övéinek: a „békesség" ószövetségi értelemben elsősorban az egészségnek és jólétnek, az életkörülmények rendezettségének a szerencsés volta és boldogsága. A „békesség" azonban már az ószövetségi szóhasználat szerint is sokkal többet mond ennél, mert megjelölésévé lesz mindannak a jó és üdvösséges kegyelemnek, melyet Isten ígér népének, népe pedig remél tőle. Így „békesség" egyenesen annyi, mint „üdvösség". Amikor pl. a hamis prófétákat a békesség hirdetése jellemzi, holott „nincs békesség" (Jer, 6, 14), viszont Jeremiás azt a boldogító ígéretet közvetítheti: „Jól tudom, milyen gondolatokat táplálok ti felőletek, — azt mondja az Ür, — békességnek [azaz: üdvnek] és nem háborúságnak [azaz megszomorításnak, kárhoztatást jelentő szenvedésnek] a gondolatai azok" (Jer. 29, 11). Ilyen értelemben hirdet Isten „békét népének és kegyeseinek", mert „közel van szabadítása az őt félőkhöz ..., hogy irgalom és hűség találkozzanak, igazság és béke csókolgassák egymást" (Zsolt. 85, 9—11). Viszont a kegyes is ezért a békességért esedezik: „Uram, te adsz nekünk békességet!" (Ezs. 26, 12, v. ö. Aggeus 2, 9), és ugyanilyen értelemben kíván az apostol is „békességet" gyülekezeteinek, vagyis hogy az üdv békességét magábanfoglaló isteni ajándék kegyelmét nyerjék el (v. ö. pl. II. Tessz. 3, 16, továbbá az apostoli üdvözletet Róm. 1, 7 stb.) Ugyanezt a békességet, tehát az üdvnek, kegyelemnek minden isteni áldását magában foglaló békességét adja, ajándékozza és hagyományozza Jézus tanítványainak: ez az „ő békessége". 9 1 Éppen erre az ő békességére való utalás mutatja, hogy a földi, e világi jóléten, háborítatlanságon és szerencsén túlmenő békességről, vagyis a világ gonosz hatalmaiból való kiszabadításnak az üdvéről és békességéről van szó. Ezt ígéri és adja Jézus, ezért ad ő másként békességet, mint a világ. Amikor a világ „ad békességet", teszi szerencséssé az embert, akkor ez a szerencse és békesség mindig tele van bizonytalansággal, mindig fenyeget a veszedelem, hogy valami kiszámíthatatlan és titokzatos sorsfordulatban elvész. Jézus úgy adja az ő békességét, hogy az teljes isteni ajándék: aki azt elnyerte, annak nem kell félnie, bizonytalankodnia és rettegnie, hogy Isten ismét visszaveszi tőle ajándékát. Ezért inti Jézus tanítványait: „Ne nyugtalankodjék szívetek, se ne féljen!" A békesség ajándékának az ígéretéhez tartozik az az ígéret is, hogy Jézus ugyan „elmegy" — t. i. az Atyához, — de ismét „eljön", visszajön tanítványaihoz. Visszajön majd egykor, mikor visszatér ,,az ég felhőin" isteni dicsőségben, de visszatér hozzájuk már igéjében, a Parak'étosz által nyújtott segítségben is. Ezért nem volna szabad, hogy a tanítványt szomorúsággal töltse el annak tudata, hogy Jézus elmegy az Atyához. ,,Ha szeretnétek engemet, akkor örülnétek", — mondja. Ha a tanítvány a hit bizodalmas szeretetével ragaszkodik Jézushoz, akkor a szívét eltölti az oo „Menj el békességgel", „Menj el békességben" a Keleten szokásos búcsúköszöntés, v. ö. Márk 5.34; Luk. 8,48; 7,50: Jak. 2,16. „Békességet adni" pedig a rabbinisztikus szóhasználat szerint annyi, mint „búcsúköszöntést mondani". 01 Nem szabad tehát a „békesség"-en a „lelki békességet", a jó lelkiismeretnek az Istennel megbékélt csendességét érteni: amit Jézus ígér sokkal több ennél, noha ez utóbbi is beletartozik Jézus ajándékába úgy, mint annak a következménye. Azonban ha Jézus ígéretét a lelki békességre vonatkoztatjuk, akkor ok nélkül és helytelen, formában szűkítjük meg ígéretének eredeti értelmét. •206
