Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

Jézus „az Atyához megy" (12. vs.), — ez a bejelentés a másik vezérgondolata a következő szakasznak, ez indokolja, miért tesz Jézus olyan nyilatkozatokat, melyek a tanítványokat arra készítik fel, amikor nem lesz velük. Az első ezek közt, hogy kéri az Atyát és „egy másik Segítőt* ad" taníványainak. A Paraklétosz, „az igazság Lelke", tehát az isteni Szentlélek, mely a tanítványokat elvezeti „minden igazságra" (16, 13), vagyis a teljes isteni kinyilatkoztatást közli velük. A Lélek „a t-anítványokkinesz örökre", „náluk marad", sőt „bennük lesz". A Lélek által lesz Jézus a tanítványokkal, lesz ott, „ahol ketten vagy hárman összegyülekeznek az ő nevében" (Mát. 18, 20). S ez azt jelenti, hogy segítségükre lesz, meghallgatja imádságukat, támogatja őket a bűn és a világ elleni harcban és bizonyságot tesz általuk Istenről. Így lesz „bennük", mert általuk cselekszik. Krisztus a tanítványban nem olyan módon van, hogy a tanítvány a misztikus elragadtatás pillanataiban felveszi magába Krisztust, egyesül vele és feladva önmagát mintegy elmerül az istenségben s maga is istenül. A különféle vallásokban nagyon gyakori ez az ú. n. misztika s később elterjedt a keresztyénségben is. A negyedik evangéliumtól azonban távol áll ez a gondolkodásmód. Hogy Krisztus, ill. a Paraklétosz a tanítványban van s a tanítvány Krisztusban, nem a titokzatos misztikus egyesülésre (unió mystica) utal, hanem arra, hogy a Lélek, ill. Krisztus a tanítványon keresztül cselekszik, végzi el művét a világban. A Paraklétosz — éppen úgy, mint maga Krisztus —• választást eszközöl a világban: rajta keresztül, ill. általa elkülönül a tanítványok serege, az Egyház a világtól. A világ nem nyeri el és nem fogadja be a Paraklétoszt. „Látnia" és „ismernie" kell a Paraklétoszt annak, aki elnyeri és befogadja. A világ nem „látja" a Paraklétoszt, t. i. nem látja cselekedeteit és műveit s ezeket nem ismeri, nem ismeri fel, így nem ismeri meg magát a Paraklétoszt sem. Hiszen ha meglátná és felismerné Isten bűnöket megbocsátó, életeket újjáteremtő Lelkének a műveit, akkor már megszűnne világ lenni, akkor már innen volna azon a határon, mely a tanítványokat a világtól elválasztja. Csak a tanítvány ismeri a Lelket, „ismeri" őt éppen azért, mivel a Lélek „nála marad és benne van", azaz rajta és általa viszi véghez életújító művét. Jézus nem hagyja övéit „árván", azaz egyedül úgy, mint amikor a szülők elhaltával egyedül maradnak a gyermekek. A Paraklétosz küldése is azt jelenti, hogy Jézus gondoskodik övéiről, nem hagyja árván őket arra az időre sem, mikor nincs velük. De ígérete többet jelent ennél: „eljön" övéihez. Mert a sír nem tarthatja őt fogva és már húsvétkor újból meglátják tanítványai. Csak „egy kevés idő" kell, hogy bekövetkezzék ez a változás. A világ akkor már nem látja őt, de látják őt tanítványai. Látni fogják őt, mert „ő él" — a halálnak nincs hatalma fölötte, benne élet van, hiszen az Atyától úgy nyert életet, hogy neki „önmagában legyen élete" (v. ö. 5, 26). Az élő Krisztus pedig tanítványainak is életet ad: ők is élni fognak és mint ilyenek láthatják meg Urukat. Ak^or, „azon a napon" ismerik meg Krisztust, megismerik t. i., hogy Krisztus az Atyában van, az Atyával való egységében szolgál az Atyának s az Atya cselekedeteit, műveit viszi véghez. Ezt pedig megismerik, mivel Krisztus bennük, ők pedig Krisztusban vannak, vagyis mivel Krisztus rajtuk és általuk viszi véghez műveit. Mindez majd * V. ö. a „FUggelék"-ben ,,A Paraklétosz" c. alatt! 16. 17. 20. 18. 19. 20. •203