Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

4. 5. 6. 7. S. kívánta, hogy a vendégnek megmossák és illatszerrel megkenjék a lábát. Illatszerül leginkább tiszta vagy illatosított (olajbogyóból készült) olajat használtak. Máriának a cselekedete annál inkább feltűnik, mivel nagymennyiségű és igen drága olajat használt. Ennek az olajnak az illata eltöltötte az egész házat. Az írástudók is emlegették, hogy „a jó olaj illata a belső szobától fogva elmegy az ebédlőszobáig" (Midr. Qoh. 7, 1, p. 31a). így e megjegyzésnek eredetileg valószínűleg nincs más értelme, mint éppen az a visszaemlékezés, hogy mi történt azon az emlékezetes vendégségen. Azonban az evangélistának ezt a megjegyzését már régen, az óegyházi írásmagyarázók is, átvitt értelemben vették s úgy értették, hogy benne célzás van az evangéliumnak vagy az evangélium ismeretének az elterjedésére: „Krisztus jóillatával szenvedése után azonnal eltelt az egész teremtett világ, mint valami nagy ház", — mondja egyik magyarázó. Mária „pazarlása" indítja Júdást arra, hogy szót emeljen: miért nem adták el ezt a drága kenetet és juttatták az árát inkább a szegényeknek? Az evangélista megjegyzi, hogy Júdás ezt nem a szegények iránti szeretetből mondotta, hanem azért, mivel nála volt a tanítványi kör „erszénye", helyesebben a pénztára s az abban levő pénzt — talán a tanítványi körnek szánt adományokat — elsikkasztotta. Az evangélista evvel a megjegyzéssel nyilván némi fényt akar deríteni arra a keresztyén híveket kezdettől fogva gyötrő rejtélyre: mi indította Júdást végzetes tettére, mellyel Jézust kiszolgáltatta ellenségeinek. Jézus azonban visszautasítja ezt a gondolkodást: „Hagyd őt!" mondja Jézus. A következő mondat valamilyen formában arra utal, hogy Mária cselekedete kapcsolatba kerül Jézus halálával. Azonban a mondat szövege bizonytalan. A legrégibb kéziratok szerint (ezekhez igazodik fordításunk is) Jézus azzal utasítja vissza Júdás kifogását, hogy hagyni kell Máriát, hogy megtarthassa „azt" (mit? a megmaradt olajat?) Jézus eltemettetésére. Ez a szövegforma nagyon valószínűtlennek látszik s talán ez okozta, hogy a kéziratok nagyobb része (ehhez igazodnak a közkézen forgó magyar fordítások is) ezt a szöveget adja: „Hagyd őt! eltemettetésem napjára tartotta meg azt". E szerint a szöveg szerint Jézus azzal utasítja vissza Júdást, hogy Mária a drága kenetet, illetve annak megmaradt részét Jézus eltemettetésére hagyta. Ha Mária azonos volna Mária Magdolnával (1. alább!), akkor ez a megjegyzés azt jelentené, hogy Mária kezdte meg Jézus megkenését s ugyanő volt' az, aki húsvét reggelén azzal á szándékkal ment Jézus sírjához, hogy megkenje Jézus tetemét (v. ö. Márk 16, 1; Ján. 20, 1). Ehhez kapcsolódik az a szinoptikus elbeszélésből ismeretes megokolás, melyben Jézus arra utal, hogy „szegények mindenkor vannak veletek", azaz a gyülekezetben, „de ő maga, Jézus nem lesz mindenkor ai övéké". A gyülekezetnek mindenkor lesz módja és alkalma arra, hogy jót cselekedjék a szegényekkel — ez kötelessége is a gyülekezetnek (v. ö. V. Móz. 15, 11), — viszont az alkalom arra, hogy Jézussal a szeretetnek ezt a cselekedetét megcselekedjék, nem tér többé vissza. Jézus betániai megkenetésénék. a történetét elmondja Márk (14, 3—9) és Máté (26, 6—13) is. Azonban a szinoptikus elbeszélés és a negyedik evangélista tudósítása néhány ponton eltér egymástól. A legfeltűnőbb különbség, hogy a Márk—Máté-tudósítás a betániai megkenetést közvetlenül Jézus szenvedése elé teszi, e szerint az talán két nappal húsvét ünnepe előtt, de minden esetre már a jeruzsálemi be•170