Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
31. 32. 33. 34. 35. 36. isteni akarat rendelése, titokzatos végzés, mely Krisztusnak az Atya iránti engedelmességében teljesedik be. A szakasz második jelenetét az a közlés vezeti be, hogy „a sokaságból sokan hittek benne": Jézus igéje és cselekedetei sohasem hatástalanok. De még ha „sokan" hisznek is, a hívők csak egyesek maradnak akkor, amikor a nép maga elfordul tőle. Az egyesek hite pedig abból táplálkozik, hogy a várt messiás sem cselekedhetik, vihet végbe több jelet, mint amennyit Jézus véghezvitt. Az írástudománytól irányított gondolkodásra jellemző, hogy szerinte a csoda -alapozza meg a hitet, s hogy minél több a csoda, annál inkább kell hinni. A farizeusok tudomást szereznek erről a nép körében járó szóbeszédről, mely alkalmas arra, hogy Jézus iránt kedvező hangulatot teremtsen, s ezért intézkedni akarnak. A „papi fejedelmek", azaz a szinedriumnak azok a családjai, amelyekből a főpap kikerült, és a „farizeusok", — itt nyilván ugyancsak a szinedriumnak a farizeusok pártjához tartozó tagjai, — az alájuk rendelt templomőrségből (v. ö. 18, 3. magyarázatát!) „szolgákat" rendelnek ki Jézus elfogatására. A kísérlet eredményéről csak a 43. k. versek számolnak be. Itt az evangélista Jézusnak egy igéjét közli, mellyel mintegy válaszol az elfogatási kísérletre. A szinedrium elfogatási kísérletében — bármilyen tehetetlen és erőtelen kísérlet is pillanatnyilag, — előre vetíti az árnyékát Jézus búcsúzásának és halálának az órája. Ezért emlékeztet ez az ige Jézus búcsúbeszédeire (v. ö. 13, 33). Jézus „még egy kevés ideig" itt van népénél, de azután „elmegy", visszatér ahhoz, „aki őt elküldötte". Egy darabig fénylik csak a világosság a sötétségben, ez éppen a kinyilatkoztatásnak s vele Isten kegyelmének csodálatos ideje. Amikor ez a kegyelmi idő, „a meglátogatásnak ideje" („kairos"! Luk. 19, 44) lejár és Krisztus elmegy, visszatér az Atyához, akkor visszatérése Ítéletté lesz: „kerestek majd engem, de nem találtok". Ebből az igéből kicsendül az utalás arra a tragikus keresésre, melynek során a messiási reményektől eltelt zsidóság mindegyre kiment a pusztába, hogy ott megkeresse és a pusztából behozza a messiást. Az evangélista pedig ennél az igénél talán visszaemlékezett a palesztinai háború (Kr. u. 66—70) éveire, amikor a zsidóság ugyancsak várta és kereste a messiást, — de hiába. Azonban ebben az igében több rejtőzik, mint a visszaemlékezés a messiás-várás és keresés tragikus és megrázó eseteire. Benne van a figyelmeztetés arra, hogy Isten Krisztusban ajándékát nem akármikor adja, hanem csak a tőle rendelt alkalmak csodálatos perceiben. A kinyilatkoztatás és megváltás ajándéka nem időfeletti, bármikor megragadható és mindig rendelkezésünkre álló „igazság", hanem isteni cselekedet, mely időben jön hozzánk és ha idejét elmulasztjuk, akkor visszahozhatatlanul elmegy, akkor már számunkra „későn van". Krisztus ajándékának ezt a visszahozhatatlan és egyszer adott drága alkalmát nem értik meg Jézus ellenfelei: „mit jelent ez a beszéd?" Igazi értelmét nem tudják felfogni, csak találgatják, hogy vájjon talán Jézus el akar-e menni a görögök közti szórványba 4 9 és tanításával talán a görögöket, a pogányokat akarja-e felkeresni. Az evangélista és az evangélium olvasói ennél az igénél arra gondolnak, hogy Jézus igéje, tanítása valóban 49 Már az ókorban igen sok zsidó szórvány volt mindenfelé. Eltekintve attól, hogy nagy zsidó tömbök voltak Egyiptomban, különösen Alexandriában, továbbá Babylonban, az egész római birodalomban, minden provinciában, szinte minden városban voltak kisebb-nagyobb szórványok. •122
