Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus harca Izráel népéért
78 25 26 27 28 29 30 25 25 11, 25—30 Jézus hálaimája; v. ö. Luk 10,21—22. Abban az időben megszólalt Jézus és mondotta: Magasztallak Tégedet, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől és kinyilatkoztattad a kisdedeknek. Igen, Atyám, mert így volt kedves előtted. Mindent nekem adott át az én Atyám és senki sem ismeri a Fiút, hanem csak az Atya, az Atyát nem ismeri senki, hanem csak a Fiú és akinek a Fiú azt ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elgyötritek magatokat és teher alatt jártok, én megpihentetlek titeket. Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljatok tőlem, mert én szelíd és alázatos szívű vagyok : így „találtok lelketeknek nyugalmat". Mert az én igám jóságos s az én terhem könnyű. 29. vs. v. ö. Jer 6,16. Az evangélista színtelen időmeghatározással («abban az időben») vezeti be azt az igét, mely Jézust mint a tökéletes kinyilatkoztatás közvetítőjét és a Megváltót állítja elénk. A görög szöveg gondos, ritmikus felépítést mutat, és négy strófában négy-négy sorból áll. Luk 10, 21—22 Jézus imájának csak az első két strófáját közli, de aligha szabad azt gondolni, hogy a 28—30. vseket Máté fűzte volna a megelőzőkhöz. Valószínűbb, hogy Máté ezt <a hálaimát már jelenlegi formájában ismerte meg és teljes egészében felvette evangéliumába, míg viszont Lukács, aki azt egészen más történeti összefüggésbe állította bele, annak második felét elhagyta, mivel az az általa választott öszszefüggésben használhatatlan volt. Jézus hálaimája tartalmánál, valamint sajátságos szóhasználatánál fogva érezhetően különbözik azoktól az igéktől, amelyeket egyébként az első három evangéliumban olvasunk, ^viszont közeli rokonságban van a negyedik 'evangélium teológiai gondolataival, valamint szóhasználatával. Áll ez különösen a Fiú név használatára, valamint az «ismer» szó alkalmazására a 27. vs>ben. Ebből talán arra lehet következtetni, hogy a hálaima valamelyik görögül beszélő gyülekezetben nyerte el jelenlegi formáját és így vált alkalmassá arra, hogy Jézus személyének a méltóságát, valamint küldetésének az értelmét a hellenisztikus világban begyökerezett keresztyénekkel megértesse. Talán ez a körülmény magyarázza meg, hogy a 25—30. vs.-ek, jóllehet ritmikus formájuknál fogva nyilván eredetileg egy egységet alkotnak, tartalmi tekintetben kiegyenlítetlenek: amíg a 25—27. vs.-ek Jézus imáját közlik és így a megszólítás az Istenhez fordul, addig a 28—30. vs.-ek a meggyötört és teher 'alatt sóhajtozó nép széles rétegeihez szólnak. Egyébként azonban az egész ige gondolattartalmával és szóhasználatával egyaránt tanúsítja azt a galileai légkört, amely Jézus igéire általában jellemző — A 25—30. vs.-ek több ponton érintkezést mutatnak Jézus Sirákfia könyvének 51. fejezetével, a nélkül azonban, hogy az utóbbitól függési viszonyt (lehetne megállapítani. Jézus imádsága Istennek, az Atyának a dicséretével, magasztalásával kezdődik, mini nagyon sok zsidó imádság. Isten Atya s «mennynek és földnek», tehát a világnak az «ura», parancsolója, aki azzal rendelkezik, neki törvényt szab és azt kormányozza, de egyúttal gondját is viseli. Jézus magasztalja Istent, mert kinyilatkoztatását elrejtette a «bölcsek és okosak» elől és megnyitotta a «kisdedeknek». A cbölcsek és okosak» nyilván a nép hivatott vezetői,
