Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A Krisztus cselekedelei
57 • 20 k a V f 1 í 1 21,22 j 1 23,24 25 26 27 23 24 26 ailyen körülmények közt tette fel az írástudó, ill. egy tanítvány a fent közölt lérdést: csak Jézus felelete fontos. Az első arra mutat rá, hogy Krisztus, vagy ihogyan itt Jézus önmagái nevezi, az Embernek Fia (a megjelölés értelmére 'onatkozólag v. ö. a Függeléket!) munkájának, messiási feladatának teljesítése olytán hontalanabbá lesz, mint a mezők vadja és az ég alatt repkedő madarak. a Jézus, aki Isten királyságának a kincseit kifogyhalatlan bőségben osztogatja, maga a koldusnál is szegényebb. Aki őt követni akarja, annak vállalnia teli ezt a sorsot is. A második felelet talán még megdöbbentőbb. A fiúnak elsőrendű kötelessége, hogy eltemesse édesatyját. A zsidó írástudók rendelkezése szerint ilyen esetben még a napi háromszori imádságot sem kell elimádkozni. Jézus ennek a minden emberi érzés számára természetes kötelességnek az érvényél szünteti meg tanítványainál. Ezl a világ a halál útján jár (v. ö. 7,13). azért akik ebben a világban vannak, halottak, ha testileg nem is haltak még meg. Ezeknél a halottaknál fennáll egymással szemben az elteinelés kötelessége. Jézus tanítványa azonban rálépett az élet keskeny útjára, ezzel új, isteni életnek a világába került s egyiket a másiktól áthidalhatatlan szakadék választja el. A tanítvány azért nem térhet vissza, még kegyeletes kötelességek teljesítése kedvéért sem a régi világba: a halottak hadd temessék el halottaikat! A tanítvány követi Urát. 8, 23—27: A vihar lecsendesítése; v. ö. Márk 1,36—41; Luk 8.23 25. És amikor hajóra szállt, követték tanítványai. S íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hullámok már-már elborították a hajót, ő pedig aludt. Erre odamentek és felkeltették őt mondván: Uram ments meg minket! Elveszünk! És mondta nekik: Mit féltek, kicsinyhitűek! Azután felkelt, megdorgálta a szeleket és a tengert, mire nagy csendesség lett. Az emberek pedig csodálkozva mondták: Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engedelmeskednek neki ? Az elbeszélés lazán csatlakozik az előzőhöz. Az evangélista Jézust úgy állítja elénk, mint aki a megvadult elemeknek isteni hatalommal parancsol. A hirtelen viharok a galileai tengeren nem tartoznak a ritkaságok közé. Ilyen vihar éri el a csónakot is, amelyben Jézus ül tanítványaival. Mikor a hullád mok már-már elborítják a gyenge alkotmányt, Jézus aluszik. Erre keltik őt fel a tanítványok. Jézus dorgáló szavaira, amelyekkel úgy támad rá a viharra, mint valami gonosz szellemre, egyszerre nagy csendesség támad: nemcsak a szél ül el, ami véletlen találkozás is lehetne, hanem a tenger hullámai is. Jézus joggal korholta tanítványait kicsinyhitííségük miatt. Tudniok kellett volna, hogy Isten gondviselő kezében vannak, és azért nem történhetik bajuk. 'Hisz Isten parancsol tengereknek és viharoknak, v. ö. Zsolt 65,8; 89,10 Az ókorban több olyan elbeszéléssel találkozunk, amely emlékeztet errtí az evangéliumi történetre. Már egyházi atyák utaltak Jónás történetére (v. ö. Jónás 1, 4 kk.). Egy ókori pogány elbeszélés szerint egyszer Caesar hajója került viharba a tengeren s már végveszélyben forgott, mikor Caesar odakiáltotta a kormányosnak: «Bátorság, Caesart viszed és az ő szerencséjét!» S a hajó megmenekült. A Talmudban is maradt ránk több elbeszélés tengeren járó utasok csodálatos megmeneküléséről. Az egyik ilyen elbeszélés arról szól, hogy egyszer egy pogány utasokat szállító hajó került súlyos tengeri viharba s amikor a pogányok hiába könyörögnek isteneikhez, egy ugyancsak a hajón
